Keddtől bezárnak a békési bölcsődék és óvodák március 31-ig


Mindenről Polgár Zoltán alpolgármester adott ki közleményt hivatalos Facebook oldalán. Számos döntést hoztak még a mai nap folyamán:

A koronavírussal kapcsolatos legfontosabb információ, hogy ismereteink szerint városunkban továbbra sincs fertőzött. A békési emberek egészségének védelme érdekében és a koronavírus terjedésének megállításáért, illetve lassításáért március 17-től, keddtől egyelőre március 31-ig rendkívüli szünetet rendelt el a helyi óvodákban és bölcsődékben Kálmán Tibor polgármester. Természetesen, ha a helyzet úgy kívánja, ezt az időintervallum meghosszabbítható.
A kormányrendelet alapján a járvány elleni védekezésben résztvevő munkavállalók gyermekei számára a bölcsődében és az óvodában folyamatos ügyeletet biztosítanak.

Arra kérjük a szülőket, hogy ha lehetőségeik engedik, már hétfőn se vigyék be az óvodákba, bölcsődékbe gyermekeiket. A járvány csak akkor állítható meg, illetve lassítható, ha az emberek közötti érintkezést a minimálisra csökkentjük. Mindez az egészségügyi ellátás szempontjából is kulcsfontosságú. Az emberi életek védelménél, a békési emberek egészségénél pedig semmi sem lehet fontosabb városunkban.

Sajnos két dologra külön is fel kell hívnunk a figyelmet. Az említett célok miatt, ha hétfőn beteg gyermeket visznek be az óvodákba, bölcsődékbe, az óvónők, az intézmények munkatársai a többi gyermek és felnőttek védelmében kérhetik, hogy a szülők vigyék haza a betegeket. Szeretnénk azt is kérni, hogy az óvodásokat, bölcsődéseket ne a nagyszülőknél helyezzék el. Továbbra is az idősebb korosztályt veszélyezteti leginkább a koronavírus, rájuk különösen vigyáznunk kell.

!!! Az óvodai és bölcsődei dolgozók természetesen megkapják a teljes bérüket, nem kell elmenniük sem fizetés nélküli, sem egyéb szabadságra a rendkívüli szünet alatt. Ezúton is arra kérjük a munkaadókat, hogy amennyiben tehetik, engedjék otthonról, távmunkában dolgozni a szülőket. Az önkormányzat és intézményei is igyekeznek ebben az élen járni.
A gyermekétkeztetést továbbra is biztosítani fogjuk, egyetlen gyermek és diák sem maradhat étkezés nélkül.
Az étkeztetést végző céggel folyamatos kapcsolatban állunk, állandóak az egyeztetések. Hétfőn felmérjük az igényeket, hogy annyi adag étel készüljön, amennyire szükség van.
Az ételek elvitelre készülnek, az ebédlők nyitva lesznek, de éppen a közösségi érintkezés mellőzése miatt csak az ételeket kiadása fog ott történni. Erről hétfőn részletes tájékoztatást fogunk adni. Kérjük, hogy tiszta, fertőtlenített ételhordót használjanak!

Az idősebb korosztály védelme érdekében az idősklubok bezárnak a városban. Az étkeztetést az érintettek számukra is biztosítjuk, az ételek esetleges házhoz szállításában is segítenek az intézmények. A bevásárlásban is lesz segítsége az időseknek, ebben az egyházak, a helyi missziók is részt vesznek. Köztük egyébként kiváló a kapcsolat, így az együttműködés rugalmas. Ezúton is arra kérem az időseket, vagy akik magukra maradt idősekről tudnak, azok jelezzék önkormányzatunk felé!

Az uszoda nyitva marad, a klórozott víz biztonságot nyújt a vírus ellen. Biztonsági okokból nem lesznek viszont tüdőszűrő vizsgálatok.

A József Attila utcán egy elkülönítőt alakítanak ki. Remélhetőleg erre nem lesz szükség, de a mindenek előtti biztonság szükségessé teszi a lépést.

Fogorvosi alapellátás szintén szünetel, kérjük csak sürgős esetben keressék fel a fogorvost.

A kulturális központ, a múzeum, a civil ház, a könyvtár nagyobb rendezvényei elmaradnak. A 10-15 fős kisebb csoportos foglalkozásokat egyelőre a megfelelő biztonsági intézkedések mellett megtartják.

A következő időszakban mindennap igyekszünk beszámolni a helyi fejleményekről. Figyeljék Facebook oldalainkat, a helyi médiumokat, a BékésMátrixot, Békési Újságot, a Békés TV-t és a megyei sajtót.

 Forrás: Polgár Zoltán alpolgármester hivatalos Facebook oldala. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!