Katona Gyula esperes, református lelkipásztor köszöntője.


2020. húsvétján a világ figyelme elsősorban nem a húsvéti események felé fordul, hanem a még mindig egyre terjedő világjárvány és annak lehetséges hatásai foglalkoztatják a közvéleményt.

Pedig jó tudnunk, hogy a húsvéti történés is egy, az egész világot megrengető és az egész világ életére máig kiható esemény volt. Jézus Krisztus halálból való dicsőséges feltámadásával ugyanis olyan lehetőséget készített el, amit senki más nem tudott volna elérni: miután a nagypénteki kereszthalálával eleget tett bűneinkért, a húsvéti feltámadással legyőzte a halál erejét és hatalmát, utat nyitva a mindenkori ember számára az Isten felé.

S hogyan lehetek részese magam is mindennek? Úgy, ha hittel el- és befogadom Isten Krisztusban felkínált kegyelmét, s kérem, hogy élő közösségben lehessek Vele.

Ez olyan lehetőség, amit ma még megtehetünk, a világjárványtól függetlenül…

Ne engedjük tehát, hogy bármi is elfordítson vagy eltávolítson Isten mentő szeretetétől, éljünk vele, hogy éljünk Általa!

Ezzel a reménységgel kívánok Mindenkinek Áldott húsvétot és jó egészséget, testi és lelki értelemben egyaránt!

Katona Gyula református lelkipásztor


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!