“JÁTÉKOS Május”: Kvíz Békésről


Másfél hónapja kényszerülünk elviselni a koronavírus-járvány hatásait enyhítő, megelőző, megszorító intézkedéseket. Még mindig nem tudhatjuk pontosan, hogy esetleg milyen könnyítések következhetnek, illetve milyen feltételek mellett, mikor indul - legalább részben - újra az élet.

A május hagyományosan az egyik legnyüzsgőbb, élettel telibb, talán a legszebb tavaszi hónap. A munka ünnepe, anyák napja, gyermeknap. Emellett körülbelül 35 nemzetközi és világnap, helyi békési rendezvények, ballagások. A mezőgazdasági, kerti, ház körüli munkák is megszaporodnak ez idő tájt.

Az elmúlt hetekben tapasztalhattuk, hogy a nehézségek ellenére sem állt meg az élet, a fontos vagy időszerű dolgait ki-ki a lehetőségei szerint próbálta és tudta intézni.

Az internethasználat, a médiatartalmakra való igény is megnőtt az elmúlt időszakban. A személyes kapcsolattartás helyettesítésének is ez lett az eszköze. Hogy mennyire van ez így jól, az persze már más lapra tartozik.

Szeretném elmondani, hogy nekem sem lett kevesebb feladatom az elmúlt időszakban. Természetesen számomra is kihívást jelentett az új helyzethez való alkalmazkodás, az ahhoz illeszkedő megoldások, protokollok megtalálása. Magánemberként - önökhöz hasonlóan - nekem sem könnyű megbirkózni a kapcsolattartások, családi találkozások ritkulásával.

Mindezek miatt - a ránk nehezedő terhek súlyát kicsit könnyítendő - gondoltam arra, hogy játszhatnánk egy kicsit. Május elsején útjára indítunk egy öt fordulós nyereményjátékot, melynek központjában városunk nevezetességei, érdekességei állnak. Ismerkedjünk velük, elevenítsük fel őket! Természetesen a heti nyeremények, valamint az értékes fődíj is kecsegtető lehet.

Figyeljék az oldalt, hamarosan jelentkezünk a részletekkel, illetve az első kérdésekkel!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!