Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!

Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:

Magyarországról,

Édes hazánkról,

Ne felejtkezzél el

Szegény magyarokról!

Ezt énekeljük mi, magyarok imádságunkban, a régi himnuszban. Sőt olyan kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy midőn Szent István királyunk országunkat Szűz Máriának ajánlotta, Boldogasszony Anyánk mellett az országunk védőszentje is lett.

Az olasz származású Szent Pio atya, akinek nevéhez számtalan csoda kötődik, így szólott országunk védőszentje kapcsán:

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

A bibliai Mária, Jézus édesanyja, a keresztény Magyarország Mária-kultusza és az ősmagyar hitvilág Istenanyában való bizodalma így válik eggyé: az összes ember közös édesanyjává. Hiszen ő mindenkinek helyt ad szerető szívében. Idő feletti értelemben, az örök jelenben szüli, nevelgeti, támogatja és bíztatja Szent Fiát. Amennyiben mi is megvalósítjuk a „Fiúságot” önmagunkban, annyiban a mi Szent Anyánkká is válik.

Így tekintve a szent anyaság, Szűz Mária saját édesanyánkban mutatja meg magát. Ennek szentsége hatja át őket, ez nyilvánul meg bennük gyermekük iránti szeretetükben, értük való önfeláldozásában, védelmező nevelgetésében, az örökkön figyelő tekintetükben, vigaszt hozó öleléseikben, a bátorító szavakban és az együttérzésben.

Akik maguk is anyává válhattak, a saját megtapasztalásaikkal teljesíthetik ki az édesanyjuk iránt érzetteket.

Ennél az anyai szeretetnél nincs ősibb, áthatóbb, megkérdőjelezhetetlenebb. Abból a szívből fakad, amely kezdettől éltette, táplálta a sarjadó, új életet, a mi életünket. Gyermekként “csak” méltóvá kell válnunk rá, megpróbálva viszonozni annak teljességét. Ha erre képesek vagyunk, a köszönet és a köszöntés már csak egy kis megerősítés erre vonatkozóan.

A gondolataim elején - az idézetekben megjelenő -  felszólítást, a kérés megfogalmazásának fontosságát és szükségességét talán túlságosan hangsúlyosnak érezhetnénk. Nem hinném, hogy ez így van. Szerintem

épp az édesanyánktól kérhetünk elsősorban, és épp ő az is, aki várja tőlünk. Ő az, aki sokszor erején felül is teljesíteni fogja azt. Egy dolog biztos: az édesanyák jóval ritkábban és jóval halkabban kérnek...

Legyen hát az anyák napja - más ünnepnapokhoz hasonlóan - csak rivaldafény, ami rávilágít a kiapadhatatlan szeretetre. A virágcsokor legyen a jelkép, ami kicsit megerősíti igyekezetünket abban, hogy folyamatosan meghálájuk azt. A csendes ölelés pedig legyen az a pillanat, amikor meghallhatjuk szíveink egymásért dobbanó ritmusát is.

Békés, 2020.05.03.

                                                                                   Polgár Zoltán

                                                                                   alpolgármester