Nyissák meg a templomokat!


Forrás: Békési Reformátusok
Helyszin: Reformtus templom
MÁJUS 17. VASÁRNAPTÓL ISTENTISZTELETET TARTUNK ÚJRA, A GYÜLEKEZET RÉSZVÉTELÉVEL. 17.-ÉN MÉG CSAK A DÉLELŐTTI, NEGYED 10 ÓRAKOR KEZDŐDŐ ALKALMUNKAT TARTJUK ITT A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN!
Nyissák meg a templomokat vidéken – ezt javasolja a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa. Az MRE Elnökségi Tanácsa május 11-i ülésén arról tárgyalt, „hogyha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket”. A fentiek értelmében Gyülekezetünk Elnöksége a következőkben határozott: MÁJUS 17. VASÁRNAPTÓL ISTENTISZTELETET TARTUNK ÚJRA, A GYÜLEKEZET RÉSZVÉTELÉVEL. 17.-ÉN MÉG CSAK A DÉLELŐTTI, NEGYED 10 ÓRAKOR KEZDŐDŐ ALKALMUNKAT TARTJUK ITT A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN! A következő előírásokra AZONBAN figyeljünk oda egymás érdekében:
  • Az istentiszteleten MASZKOT kell viselni!
  • A TEMPLOMUNK előterében KÉZFERTŐTLENÍTŐ lesz kihelyezve, amit használjunk bátran.
  • Egymástól tartani kell a 1,5 MÉTERES TÁVOLSÁGOT. Természetesen az egy háztartásban élők ülhetnek egymás mellé.
  • A presbiteri bevonulás, illetve az istentisztelet utáni kézfogás szokásától most el kell tekintenünk.
A fentiek betartásával, amíg a felelős döntéshozók máshogy nem rendelkeznek megtartható az istentisztelet. Tekintettel arra, hogy feltételezhetően nem minden testvérünk fogja még látogatni az alkalmainkat, a BékésTV-n továbbra is a megszokott módon fogják sugározni az Istentiszteleteket. 18.-ától, hétfőtől a megszokott formában lesznek megtartva hétközi alkalmaink is, természetesen a szükséges megelőző védekezéseket figyelembe véve, tehát:
  • Hétfőtől péntekig negyed 9-től reggeli áhítatot tartunk a gyülekezeti termünkben.
  • Csütörtökön negyed 10-től Áldozócsütörtöki Istentisztelet lesz a templomban, melyet a Békés TV-n is követhetnek majd a testvérek.
  • Pénteken 18 óratól pedig gyülekezeti bibliaóra lesz a gyülekezeti teremeben.
Szeretettel hívunk mindenkit az alkalmainkra!

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


istentisztelet