100 éve történt – Trianonra emlékeztünk


Június 4-én országszerte, határon innen és túl megemlékezéseket tartottak a Trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából. A Békés tv facebook oldala is több alkalommal jelentkezett megemlékező műsorral, valamint az esti órákban városi megemlékezést is tartottak.

9.00 órakor Juhász Gyula Trianon című versét hallhattuk Szeverényi Barnabás tolmácsolásában a Békés tv oldalán.

16.00 órakor interjút közvetítettek Dr. Szuromi Pál főorvos úrral, aki a békési KÉSZ tagjaként az országos harangzúgás ötletgazdája volt. Az elgondolást támogatva és segítve a szövetség felekezettől függetlenül felkért minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy 2020. június 4-én 16 óra 30 perckor szólaltassa meg temploma, imaháza harangját.

17:00 órától a Belencéres Néptáncegyüttes „Összetartozás” című imázs filmjét mutatták be, mely Hankó Tamás néptáncpedagógus, az együttes művészeti vezetője ötlete alapján Békés város több nevezetes pontján lett felvéve.

A városi megemlékezés 19.00 órakor kezdődött a Honfoglalás téren. A vendégek köszöntése után felcsendült a Himnusz a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretében, majd Szeverényi Barnabás szavalatát hallhattuk. Kálmán Tibor polgármester úr megemlékező beszéde végén Gyergyószentmiklós polgármesterének köszöntő levelét is felolvasta, majd a Belencéres Néptáncegyüttes lélekemelő műsorral, méltón emlékezett meg a 100 éve történt eseményekről.

A Szózat után a látogatók az emlékezés gyertyáit helyezték el a kijelölt pontokra, így rajzolva ki a történelmi Magyarország sziluettjét, mely Csibor Géza képviselő úr ötlete alapján valósult meg. A megemlékezésen Dankó Béla országgyűlési képviselő úr és Zalai Mihály úr, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke is tiszteletét tette.

 

/Fotó: GA-Pix Fotó/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!