Kortárssegítő tábor - megnyitó


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ 2020. június 15 és június 19. között rendezi meg a hagyományos, immár VI. Kortárssegítő tábort a fiatalok részére.

Kádasné Öreg Julianna a BVSZSZK vezetője köszöntötte a megjelent fiatalokat, valamint Kálmán Tibor polgármestert úrat. Örül annak, hogy az új arcok mellett az elmúlt táborok résztvevői is jelen vannak a VI. Kortárssegítő tábort megnyitóján. Röviden ismertette a tábor tematikáját. Reméli, hogy egy jó hangulatú közösség fog kialakulni. Kellemes hetet és jó kikapcsolódást kívánt mindenkinek.

Kálmán Tibor Békés város polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy sok olyan fiatal van, aki tenni akar a többiekért. Békés város Önkormányzata támogatja a fiatalokat. Jó munkát és jó szórakozást kívánt a tábor résztvevőinek.

Deákné Domonkos Julianna önkormányzati képviselő asszony a maga, és a táborban résztvevő fiatalok nevében megköszönte a BVSZSZK-nak és Békés város Önkormányzatának a tábor megszervezését. Jó munkát kívánt a résztvevő fiataloknak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!