Ibrányban jártak a város képviselői


Minden békési ismeri Ibrány nevét, hiszen az a város egyik kerülete, de kevesen tudják, hogy ilyen nevű város is létezik Szabolcsban. Június 17-én Békés két küldötte – Kálmán Tibor és Mucsi András - felkereste a település vezetőit.

Mucsi András, a békési Ibrány és Ó-Hatház önkormányzati képviselője kezdeményezte a kapcsolatfelvételt. A telefonhívásokat a június 16-i dátum rögzítése követte. Békésnek van Ibrány nevű kerülete, de a név eredete vitatott. A legújabb kutatások szerint a XVIII. században ibrányi jobbágyok kerestek jobb életet a békési síkon. Ők alapították meg városunk III. kerületét, amely az Ibrány nevet viseli.

Az első látogatás ismerkedés jellegű volt, amelyet viszontlátogatás és a civil szervezetek, intézmények kapcsolatfelvétele követhet. A két településben sok közös van: református többségű lakosság és kisebb katolikus közösség, létezik egyházi és állami oktatás, a vízi sportok, kajak-kenu, ifjúsági fúvószenekar és a néptánc is összeköthet bennünket. A két település problémái is hasonlóak: a megyeszékhely közelsége és elszívó ereje, elvándorlás, a fejlődési centrumoktól való relatív távolság. A békésieket fogadta Trencsényi Imre polgármester, Kulcsár Béla és dr. Szegedi Tibor alpolgármester és Tábori Tibor tanácsnok.

A békésiek felkeresték a református parókiát, ahol Vass László református lelkész örömmel vette a kapcsolatfelvételt és sok lehetőséget látott az együttműködésben. Megtekintették a falu középkori eredetű templomát. Az egyház fenntartásában óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magában foglaló köznevelési intézmény működik a hétezres városban.

Kálmán Tibor polgármester hangsúlyozta, hogy sok lehetőséget lát a kapcsolatok kiépítésében, mindenek előtt a turizmus és a kultúra, sport területén. Reméli, hogy a két város kisközösségei egymásra tudnak majd találni. A városi önkormányzat ennek a keretét biztosítja. Ibrány előnye a fekvése: az itt megszálló turisták könnyedén elérhetik Nyíregyházát, Tokajt, Sárospatakot, vagy akár a beregi térséget, amelyek fél-egy órás autós úttal elérhetők. A falu mellett folyik a Tisza, amely a vízisportok szerelmeseit szolgálhatja ki.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


ibrány kapcsolat