Újabb útaszfaltozás kezdődik Békésen!


Három kilométernyi aszfalt kivitelezése, a galéria, a nagyház és a városháza födémének felújítása, a leromlott városrészek rehabilitációs programjának kiegészítése kerül finanszírozásra mintegy 220 millió forint Belügyminisztériumi támogatásból

A döntéseket Dankó Béla országgyűlési képviselő és Kálmán Tibor polgármester ma délután közösen jelentette be.

 

Dankó Béla hangsúlyozta, kitűnő a városvezetéssel az együttműködés, valós igények alapján továbbra is örömmel segíti a város pályázatai és támogatási kérelmeit.

 

Kálmán Tibor elmondta, a napokban elkezdődött az aszfaltozás tervezése, engedélyeztetése, a kivitelezésben azok az utak kapnak elsőbbséget, amelyek más utcák forgalmának tehermentesítésébe is be tudnak majd segíteni.

 

A polgármester hangsúlyozta, a város költségvetése számára nagy könnyebbséget jelent a már futó leromlott városrészek rehabilitációjával foglalkozó pályázat kiegészítése, így azt nem saját forrásból kell pótolni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!