Elégedett a polgárőrséggel Deákné Domonkos Julianna


Június 25-én elfogadták a képviselők a békési polgárőrök szokásos éves beszámolóját is, amelyet Gyarmati Sándor elnök készített el.

A Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezet 2019-ben 74 taggal tevékenykedett. Kiváló munkakapcsolatuk van a rendőrséggel, mely nagy igényt tart a munkájukra. Az együttműködés is kiváló. 2019-ben közösen több mint kétezer óra közös szolgálatot végeztek. A polgárőrség biztosította a nemzeti ünnepeket, városi rendezvényeket, így a Madzagfalvi Napokat is. Emellett a postásoknak gyakran segítenek kísérésben, ellenőrzik az otthonházakat, az iskolákat. Reggeli és délutáni órákban a polgárőrök ott voltak az iskolák környéként, a gyalogos-átkelő helyeken. Önálló figyelő és járőr szolgálat 2019-ben közel 20 ezer volt, a rendőrséggel közösen 2.100 órát járőröztek. „A polgárőr szolgálataink növelésével hozzájárultunk ahhoz, hogy Békés városában javuljon a közrend és a közbiztonság, valamint a lakosság biztonságérzete” - olvasható a beszámolóban.

A képviselő-testületi ülésen Deákné Domonkos Julianna képviselőasszony külön kiemelte és méltatta a polgárőrség eredményességét: Nagyon sok az átfedés a rendőrség és a polgárőrség munkája között. Sokrétű tevékenységet végez mind a két szervezet. A polgárőrök részt vesznek a közlekedési akciókban, a rendezvények biztosításában, forgalomkezelésben, a temetőknél figyelő szolgálatot teljesítenek. A sportrendezvények biztosításánál is jelen vannak, de segítenek az eltűnt személyek felkutatásánál is. Képviselőasszony megköszönte, hogy bármikor bármilyen kéréssel keresik meg a polgárőröket, - akár intézményvezetőként is - mindig készségesen rendelkezésre állnak. 2019-ben kiemelkedően sok: 21.881 óra szolgálatot teljesítettek. A képviselő gratulált és további sikereket kívánt a polgárőrök munkájához.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!