Elmaradnak a Madzagfalvi Napok koncertjei


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
Kálmán Tibor Békés város polgármestere a múlt heti testületi ülés legfontosabb döntéseit ismertette sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy megkönnyítsék a családoknak nagyon komoly terhet jelentő tanévkezdést, a bölcsődések és óvodások esetében fejenként 5-5 ezer, az általános iskolásoknál 10 ezer, a középiskolások esetében 12 ezer forint támogatást biztosítanak. Szeptember 30-ig adják majd át a támogatást. 

Bevezetik a 4 az 1-ben bérletet, a legalább egy, 3 és 10 év közötti kiskorú gyermeket nevelő családok részére. A bérleteket az önkormányzat ingyenesen biztosítja a gyermekek, valamint egy felnőtt kísérő részére. Azoknak a családoknak, amelyekben az egy főre eső jövedelem átlagban nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj – jelenleg 28 ezer 500 forint – 600 százalékát, a Békési Uszoda, a Dánfoki Üdülőközpont, a Püski Sándor könyvtár és a Jantyik Mátyás Múzeum látogatására ingyenes belépést biztosít a bérlet.

Kiírták a középiskolai ösztöndíj-pályázatot, melynek keretében tizenkét diák részesülhet támogatásban.

Kálmán Tibor polgármester elmondta még, hogy a városi programokat is érinti a zenés -táncos rendezvények 500 fő résztvevő feletti korlátozása.

Augusztus 20-án délelőtt megtartják a szokásos városi ünnepséget, délután a megyei Ki-mit-tud?- döntőjét a Kecskeméti Gábor Kulturális központban.

Madzagfalvi Napokon a nagykoncertek elmaradnak. Elkülöníthető, kisebb rendezvényeket, - Madzagfalvi Családi Napot – fognak tartani, hogy mindenben megfeleljenek az előírásoknak és a biztonsági szabályoknak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!