Beiktatták a járási hivatalvezetőt


Dr Takács Árpád kormánymegbízott ma délelőtt ünnepélyes keretek között iktatta be hivatalába Dr Szabó László a Békési Járási Hivatal új vezetőjét.

Az ünnepségen Kálmán Tibor polgármester is részt vett. 

Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára – Takács Árpád kormánymegbízott javaslatára – augusztus 15-ei hatállyal dr. Szabó Lászlót nevezte ki a Békési Járási Hivatal hivatalvezetőjének.

 

A Békési Járási Hivatalban tavaly 61 ezer ügyfél fordult meg, az itt dolgozó kormánytisztviselők 74.600 elsőfokú határozatot hoztak, melynek mindösszesen 0,1 százaléka került másodfokra. A hivatalban igen magas színvonalú jogalkalmazói munka folyik – hangsúlyozta a kinevezési okmány átnyújtását megelőzően megtartott értekezleten Takács Árpád kormánymegbízott, aki a koronavírus-járvány ideje alatt tanúsított helytállásért is köszönetet mondott a kormánytisztviselőknek.

Kálmán Tibor békési polgármester a járási hivatal munkatársainak segítőkészségét emelte ki és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Dr. Szabó László Hidi Józsefet váltotta a hivatalvezetői székben.

A kinevezett hivatalvezető 2013-ban szerzett jogász oklevelet a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, azóta a Békés Megyei Kormányhivatalnál dolgozik. Kormányablak és gyámügyi szakügyintézőként egyaránt tevékenykedett, 2017. március 20-ától a Békési Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztályát vezette, közigazgatási hatósági és gyámügyi szakterületen is széles körű tapasztalattal rendelkezik.

Korábban pedagógiai asszisztensként dolgozott a Békési Kistérségi Általános Iskolában, illetve a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumban. 2019-ben kormányzati tanulmányok végzettséget szerzett.

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!