III. Békési Nemzetiségi Találkozó


Nemzetiségi Találkozó a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében.

A rendezvényt megtisztelet jelenlétével Kálmán Tibor Békés város polgármestere, Deákné Domonkos Julianna Önkormányzati képviselő és dr. Tanai Judit Békés város jogásza.

A német és magyar nyelven elmondott köszöntők után Takács Istvánné, a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ismertette rendezvény célját: Békés város nemzetiségeivel közös tevékenységek összehangolása.

Kálmán Tibor Békés város polgármestere megnyitóbeszédében örömét fejezte ki, hogy a Nemzetiségi Önkormányzatok sikeresen egyben tartják a közösségüket és őrzik hagyományaikat. További tevékenységükhöz sok sikert kívánt.

Feledi János a Békési Szlovák Nemzetiség Önkormányzat elnöke ismertette az éves tevékenységüket.

Szojka Petronella a Békési Román Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese elmondta, hogy ebben a rohanó világban haladni kell a korral, ezért nyitottak az internet felé és egy honlapot hoztak létre.

Takács Istvánné, a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Böjte Csaba Ferencesrendi szerzetes néhány gondolatát fogalmazta meg:

”A gyökereket ápolni kell, öntözni kell, mert ha ezt nem tesszük, elszárad, a szél által fújt falevelekké válunk.” - ez lehetne a mai rendezvényünk alapgondolata.

Külön köszöntötte Polgári Ferenc-t, a német nemzetiség egyik alapító tagját, majd röviden ismertette a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat éves tevékenységét és elképzeléseiket.

A rendezvényen nagy sikert aratott a Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat gyermektáncosainak fellépése.

A finom ebéd elfogyasztása után, kötetlen baráti beszélgetéssel zárult a találkozó.

 

 

Tételek: 1 - 20 / 123 (7 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!