Kecskeméti-tanítványok beszélnek a legendás tanárról.


Számos fontos döntés született a Békési Református Egyházközség Igazgatótanács szeptemberi ülésén, többek között Kecskeméti Gábor olimpikon, az iskola volt tanára emlékét is jobban ápolni szeretnék.

Az Igazgatótanács hálás szívvel elfogadja a városi önkormányzat felajánlását a múzeumi látogatásokkal kapcsolatban és az 5. évfolyam mellett a kilencedikes gimnazistákat szeretnék elvinni múzeumi kiállításokra. A fenntartó fontosnak tartja azt is, hogy a gimnázium legendás tanára életművét jobban megismerjék a gimnazisták, ezért a sportiskolai képzés több órájára meghívást kap a két ismert Kecskeméti-tanítvány, Békési Mihály és Izsó Gábor, az intézmény két volt testnevelés szakos tanára.

Az iskolai feladatokért felelős testület elfogadta az intézmény első féléves költségvetése teljesüléséről szóló szakmai beszámolót, majd pedig rábólintott az intézmény 2019/2020. tanéve beszámolójára is. További előterjesztésként megtárgyalták az igazgatótanácsi tagok az intézményi továbbképzési tervet, az éves munkatervet, valamint beszámolót kaptak Molnár Máté intézményi ifjúsági lelkész tevékenységéről is. Palatinus Pál igazgató tájékoztatást adott a személyi változásokról, majd megtárgyalta az igazgatótanács a középiskola és a kollégium beszámolóját. Az intézmény alapdokumentumai több ponton is módosulnak, ezt is egyhangúan támogatta a testület.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!