Átadták a Nefelejcs díjakat!


Szilágyiné Szabó Ágnes a Gál Ferenc Egyetem tanára és Okányi Mihály néptáncpedagógus kapta az egyesület elismeréseit.

Ma délután a Jantyik Mátyás Galériában került átadásra a 2009-ben alapított Nefelejcs díj átadására, mellyel azokat a személyeket jutalmazzák, akik az egyesület tagsága szerint különösen sokat tesznek Békés város közoktatásáért, közművelődéséért, a civil tevékenységek gazdagításáért. A nevekre tett javaslatok közül titkos szavazással döntik el minden évben a díjra leginkább alkalmas személyeket.

Az egyesület hagyományainak megfelelően a díj hölgyek esetében egy arany medál Nefelejcs motívummal díszítve – hátlapján az évszámmal. A férfi díjazottak ajándéka egy zsinóros mellény.

Okányi Mihályt Barna Zoltán pedagógus méltatta

   Minden időben a legfontosabb hivatás az, amelyik a lélekhez szól. Pedagógusként abban a kivételes szerencsében lehet részem, hogy pályám során sokszor átélhetem, láthatom azt, hogy az általam a tanítványaim lelkébe hintett élmény- és kultúrakavicsok hogyan keltenek hullámokat, hogyan kelnek új, önálló életre a felnövekvő gyermek, majd ifjú lelkében. Szerencsénkre újra és újra vannak közöttünk olyan pedagógusok, akik kimeríthetetlen erővel, bátran, töretlen hittel végzik ezt a nemzedékeken átívelő munkát. Megtisztelő számomra, hogy egy ilyen ifjú pedagógus, egykori tanítványom munkáját méltathatom most.

   A mai napon Nefelejcs – díjjal kitüntetett személy eddigi életútját végig kísérhettem a kezdetektől, amikor még Hepp-iskolásként a kisiskolás néptánccsoportomban próbálgatta és fűzte tánccá a mozdulatokat – motívumokat, és később is, amikor már művészi szinten, de még mindig nagy szorgalommal és kivételes lelkesedéssel művelte ugyanezt.

     A felvezetőből kiderülhetett, hogy egy néptáncos illetőségű személyről van szó. Arról a személyről, aki fiatal táncosként alapító tagja volt a Belencéres Néptáncegyüttesnek, akivel számos hazai és külföldi versenyen, szereplésen képviselhettük közösen városunkat, (ő táncosként én szervezőként). Sok szép emléket dédelgetek magamban azokból az időkből, remélem ő is!

Tehát arról az ifjú kollégáról van szó, akit ma már szintén bácsinak szólítanak kis tanítványai: Misi bácsinak.

     Középiskolai tanulmányai alatt határozta el, hogy komolyabban foglalkozik a néptánccal. 2010 és 2018 között több díjat, szólótáncosi sikert mondhat a magáénak, mellyel városunk hírnevét is öregbítette szerte az országban és a határon túl is:

  • Két ízben nyerte el az ifjúsági szólótáncosok „Ezüstpitykés táncos” díját.
  • A felnőttek között a Junior díj birtokosává vált és ugyan ebben az évben városunk Ifjúsági díját is kiérdemelte. (2011)
  • Több alkalommal szoríthattunk neki a „Fölszállott a Páva” televíziós tehetségkutató műsorban, ahol eredményesen bizonyította is tehetségét.
  • 2018-ban a felnőtt táncosok Országos Szólótáncfesztiválján külön díjban részesült és a Nagyecsedi Verbunk és Csárdás Versenyen korosztályának első helyezettje lett.

     Szakmai rátermettségét pedagógusként is bebizonyította:

2015-től a Belencéres Néptáncegyüttes tánckarvezetőjeként segítette a művészeti – szakmai munkát, és az év során a március 15-ei városi ünnepi műsort már ő szerkesztette és tanította be.

Ebben az évben bekapcsolódott a város néptáncoktatásába egy másik korosztálynál is. A Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde tagóvodáiban heti rendszerességgel néptáncfoglalkozásokat tartott a kicsiknek. Több alkalommal volt szerencsém megtapasztalni milyen szeretettel és türelemmel fordult kis tanítványai felé.

Közben a nagyobb, ifjúsági korosztály felkészülését is eredményesen segítette:

tanítványait az országos versenyeken ezüst és kiemelt arany minősítésekig és Ezüstpitykés táncos címig juttatta és a területi bemutatókon a gyermek tánccsoportot is arany minősítéshez segítette pedagógus társaival.

   Pedagógiai célja a tánctanítás során a tanítványai komplex népművészeti ismeretekhez való juttatása, hogy gyökeret ereszthessen bennük népi kultúránk szeretete.

Egy tanévre az alapfokú művészeti iskola tanáraként kollégáink között üdvözölhettük őt, aztán az élet elsodorta Békésről. Napjainkban a megyeszékhelyen tanít, de tudjuk a szíve mindig békési lesz, és a táncegyüttesünk is számíthat a munkájára.

Szívesen és lelkesen vállal feladatot a békési kulturális élet színesítésében, így több éve segíti a Nefelejcs Egyesület programjainak megvalósulását fellépőként, vagy felkészítőként egyaránt.

Tanítványai szeretik, tisztelik közvetlen és szerény személyét. Kedves, mosolygós emberként mindenki kedveli őt. Kívánom neki, hogy a megörökölt kultur-kavicsokat, még sok-sok évtizeden át dobálja a gyermekek lelkébe! Kívánom, hogy a hivatásában még számos sikert érhessen el! Valamint kívánom, hogy ne szakadjon el Békéstől és szintén néptáncos párjával egy nagyon hosszú, tartalmas életet élhessen le itt a szeretett kis városunkban!    

Szeretettel gratulálok a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület eddigi legfiatalabb kitüntetettjének, Okányi Mihály néptáncpedagógusnak, akinek 2020-ban az egyesület Nefelejcs Díjjal ismeri el a városunkban végzett hagyományőrző és kulturális munkáját.

 

                                                                                                                             

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!