A társművészeti előadások sorát a Suttyomba Zenekar nyitotta m


Az 1993-ban alakult Suttyomba Zenekar előadása a Békés-tarhosi Zenei Napok keretén belül már hagyományosnak mondható.

A komolyzene mellett a Kodályi-örökséghez tartozik népzenei kultúránk ápolása is, melyet már 2009-ben igyekeztünk a zenei napokba a Belencéres Néptáncegyüttes gála műsorával belecsempészni. A békési táncegyüttest már akkor is számos esetben a Suttyomba Zenekar kísérte, akik játékát olyannyira megszerette a közönség, hogy mára már önálló esttel várják Békésen az érdeklődőket. A 2020. október 09-én 18.00 órai kezdettel megrendezett előadáson kis-magyarországi és erdélyi magyar népzenét hallhattunk a zenekar tagjaitól: Szujó Zsolt (hegedű), Bohák Endre (brácsa, kontra), Laurik László (nagybőgő) és Nagy István (fúvós hangszerek).


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!