Boldog Iskola lett a Szegedi!


Intézményünk, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium a 2020/21-es tanévben pályázott a Boldog Iskola címre.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára, a „Boldog Iskola” és „Örökös Boldog Iskola” cím elnyerésére.

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.

A kezdeményezés Bagdi Bella nevéhez fűződik, Prof. Dr. Bagdy Emőke fővédnökségével. Iskolánk három intézményegységében zajlanak boldogságórák, amelyekhez konkrét segítséget kapunk, feladatlapok, dalok és történetek formájában.

Célunk, hogy vezérfonalat adjunk a gyerekeknek ahhoz, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek hatékonyan megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegőrzéshez kapjanak gyakorlati lehetőséget.

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai, fokról-fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”                                           (Prof. Dr. Bagdy Emőke)

Sztraczinszki Andrea koordinátor


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!