Nagyüzem az iparkamaránál – online is


A szakképzési reform gyakorlati megvalósítása, valamint az eddig megszokott feladatok így év vége felé sem hagynak üresjáratot a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályának – vonta meg az év végi mérleget Mészárosné Szabó Anna, a szakképzési osztály vezetője.

„A járvány második hulláma már másképp érintette a gyakorlati képzőhelyeket, de a tanulókat is, mint tavasszal. A tavaszi digitális szakmai gyakorlat gyorsan rávilágított arra, hogy ez egy kényszermegoldás, s több hátránnyal jár, mint előnnyel. Így most csak elvétve találunk olyan céget, ahol „távoktatnák” a szakmai gyakorlatot. Természetesen a megfelelő járványügyi intézkedések betartására mindenütt ügyelnek, lázmérés, maszk, fertőtlenítés, távolságtartás napi rutinnak számít. A képzőhelyekkel és a szakképző intézményekkel a duális képzési tanácsadóink állandó kapcsolatban vannak, minden eshetőségre fel vagyunk készülve. Mindemellett folyik a következő tanév ágazati beiskolázási tervezése, indulnak a szakképző intézményekkel az egyeztető tárgyalások, ahol már nem csak az ágazatok, hanem a keretszámok is terítékre kerülnek. Mindehhez természetesen megkérdezzük a cégeket, akik munkaerő-piaci információikkal, igényeikkel segítik a munkát. November 20-án a vizsgafelügyelői, november 25-én pedig az ágazati alapvizsga elnöki listára való bekerüléshez járt le a pályázati határidő. A Szakképzési Bizottság megkezdte a pályázati anyagok formai és tartalmi előminősítését. A feladat nem egyszerű, hiszen a bizottság nem ülhet össze, on-line módon történik az értékelés, ez pedig jóval több munkaórát követel meg, mintha személyesen jelen tudnánk lenni.

Ugyanakkor kezdünk mi is „belejönni” az on-line megjelenésekbe, sőt azt tapasztaljuk, hogy a megcélzott vállalkozók is rájöttek ennek az előnyeire: pl. a hó végi kétnapos könyvelőknek célzott szakképzési tájékoztatónkra rekordszámú regisztráció érkezett. Ezen felbuzdulva szervezünk egy on-line pályaorientációs konferenciát, ahová ismét olyan témákat viszünk, amelyekről Békés megyében eddig máshol még nem hallhattak sem a gyerekek, sem a szüleik, de úgy gondoljuk, hogy még a pedagógusaiknak is tudunk újat mutatni.

Decemberben pedig elkezdjük a vállalkozások ágazatonkénti felkészítését a munkaszerződések megkötésére és elszámolhatóságára.  

December 16-ig lehet jelentkezni a szakmát tanuló végzős diákoknak a Szakma Kiváló Tanulója, illetve az Országos Szakmai Versenyre, az előrejelzett létszám már meghaladja a 700 főt. Bízunk benne, hogy a területi írásbeli elődöntőket személyes jelenléttel tudjuk már végrehajtani.”


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!