info@bekesmatrix.hu +36 (20) 9 351 683 bekesmatrix

Online karácsonyi vásárt szervez a megyei önkormányzat


A Békés Megyei Önkormányzat úgy döntött, segíteni próbál a megyében élő és munkálkodó kistermelőknek és kézműveseknek azzal, hogy – ha már fizikailag nem lehet, legalább – online formában karácsonyi vásárt szervez.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban sokan kerültek nehéz helyzetbe: ideiglenesen be kellett zárniuk boltjukat, elvesztették munkahelyüket. A Békés megyében élők is megszenvedik a megszorításokat, azok, akik mindezek ellenére kitartanak, nehezebben találnak partnert, vásárlót, megrendelőt, vendéget. A járvány miatt – átmenetileg - semmilyen rendezvény, közösségi program nem tartható, a karácsonyi vásárokat sem rendezik meg.

- A bekesmegye.hu oldalon egy aloldalt hoztunk létre Békés megyei online kézműves karácsonyi vásár néven, ahol azoknak a partnereinknek a termékeit, szolgáltatásait mutatjuk be röviden, akik az eddigi Megyenap elnevezésű rendezvényeinken velünk voltak, segítették a programot részvételükkel. A termelők, kézművesek elérhetőségeit is megosztjuk, hogy megkönnyítsük azoknak a dolgát, akik vásárolni, rendelni szeretnének – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.

Hozzátette: várják további kézművesek jelentkezését is, akikről rövid ismertetőt és elérhetőséget osztanak meg az alábbi oldalon: http://www.bekesmegye.hu/online-karacsonyi-vasar_2020/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!