Istenünk könyörületes és irgalmas, mondta Lukács. Mert úgy szerette Isten a világot... kezdődnek János jól ismert szavai. Szerette Isten a világot, könyörületes és irgalmas? Igen, ez már bizonyos, aki hisz őbenne, annak mindenképp. Az Újszövetség, az eljövetel, a születés és megváltás története, az áldozat mind-mind ezt bizonyítják. Az elhivatott gazda kertjében nemcsak a gondoskodás, hanem a szeretet neveli a gyümölcsöt. Az elhatározást tettekké formáló teremtés azt az utat indította el, melynek felelősségével Isten mindmáig tisztában lévén felügyeli a világmindenséget, gondoskodik a földről, annak lakóiról, mi rólunk is.
Szereti-e még mostanság, napjainkban művét a Mindenható? Ezt a kérdést joggal tehetik fel talán leginkább azok, akiknek az ereje, hite csorbát szenvedett, szenved mostanában. Ne legyenek kétségeink: a szeretete folytonos, megújuló. Isten döntött és dönt: a lehetőséget formába öntötte, kereteket szabott, szabályokat fektetett le. Ugyanakkor szabadságot is adott, átengedve a döntés felelősségéből is. Legyünk hát Isten jó gyermekei, hallgassunk, figyeljünk rá, próbáljuk érteni, elfogadni irgalmát és szeretetét. Mert igen: Isten szeretett, ebben a pillanatban is szeret, és szeretni fogja az őt befogadókat az örök élet ígéretével.
Könyörület és irgalom a felkelő fény magasságából? Igen! Hiszen a karácsony nem az ítélet ideje. A karácsony sokkal inkább a könyörület és az irgalmasság ideje. Isten talán megtehette volna azt, hogy elfordul tőlünk, de inkább elküldte közénk a fiát, hogy segítsen minket. Hogy újra megtalálhassuk Őt, hogy másfajta, Isten szerint való életet tudjunk élni. Karácsony napja tehát nem az ítéleté, hanem az irgalomé és a könyörületé.
Mert hogyan is folytatódnak János gondolatai? ... egyszülött Fiát adta...
Az "adta" szót kétféleképpen is érthetjük: egyszülött Fiát áldozta fel értünk - bonthatjuk ki egyrészt az "adta" szót. Az Ószövetség történeteit is felidéző magyarázat helytálló is a maga nézőpontjából. A mai világ "hősteremtő" kényszere is az áldozathozatalt helyezi rivaldafénybe. Valljuk be őszintén: a jótett, a segítség sokszor már nem is cél, hanem inkább a feltünéskeltés eszköze.
Vajon ez volt Isten célja?
Nem így gondolom! Én inkább így értem: egyszülött Fiát küldte el mi közénk! Elküldte, közénk engedte, mindazzal a kétellyel, félelemmel és előrelátással vagy netán tudattal, hogy hogyan végződik a történet. Merthogy történhetett-e volna másképp, végződhetett-e volna máshogy, vagy eleve elrendeltetett, talán sosem fogjuk megtudni. Az elhivatás épp akkor és ott, a szentestén kezdődött. Jézus születésével, a megváltás ígéretével. Mert az ajtók a mai napig szaporodnak, talán csak az újjáépülni látszó Bábel tornyának zaja nyomja el a zörgetés hangját...
Bizakodjunk, sőt higgyünk! Az advent időszaka a felkészülésé. A várakozás és az elcsendesedés napjai. A csend pedig a meghallás, a meghallgatás lehetősége. És tehetjük ezt nemcsak reménnyel, hanem az emberi tapasztalat erejével. A nap újjászületése győzelem az elterpeszkedő éjjelen úgy, ahogyan Lukács szavai szerint is a felkelő fény isten irgalma a sötétben, a halál árnyékában járóknak. A múltunkban gyökerező tapasztalat pedig töltsön el minket, hogy sokáig részesülhessünk ezen kegyben. A kisded megszületése, a Megváltó érkezése, a közénk küldés elhatározása az út kezdete. A karácsony pedig legfőképp ennek az ünnepe. Mindenkinek azt kívánom, hogy találjon boldogságot és nyugalmat az ünnep napjaiban, mindegyikünk lelkét járja át a szeretet és a béke!
Ezen gondolatok jegyében kívánok mindenkinek békés, meghitt, szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket!
Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere
