Hogy miért? Az allergiás tünetek általában a kipárolgás miatt jelentkeznek az építést követő 24-48 órában. Nos, az UV LED szempilla ragasztó 1 mp alatt azonnal megköt így teljesen megszűnik a ragasztó kipárolgása.
Újdonságok most is kerültek a polcokra, lapozd át a fényképeket!
Címünk: Békés, Szentpálsor u. 3. (Barta Udvar)
Nyitva vagyunk minden szombaton 7-12ig!
A felmért igények alapján március 31-ig, minden pénteken 51 nehéz helyzetben élő, egyedülálló, magányos időshez juttatunk el egytál meleg ételt a városi támogató szolgálat illetve a programban résztvevő partnereink közreműködésével.
Súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 19 éves büntetlen előéletű békési férfival szemben, aki egy diszkóban kezdett el verekedni.
Igét hirdetett Dicső Melinda református lelkész, műsorral szolgált a Rákóczi utcai 4. a osztály, felkészítő pedagógusok: Fekete Józsefné, Horváthné Barta Ildikó és Tóth Norbert.
35 fiatal egy újabb àllomás felé evez az élet csónakában. Kívánjuk mindannyiójuknak, hogy egészségben, boldogságban, könnyű vizeken evezzenek a háborgó élet tengerén.
A református általános iskola felső tagozatos diákönkormányzatának szervezésében tisztasági verseny zajlott a tanév során, és témahét kapcsán aktívkodtak diákok és tanárok egyaránt.
2024. június 28-án (péntek) 19:00 órától – a XLVIII. Békés-tarhosi Zenei Napok egyik legkülönlegesebb koncertjeként – “Hegyen-földön járogatok vala…” című műsorával a világhírű népdalénekesnő, Sebestyén Márta és zenésztársai is koncerteznek a Békési Református Templomban.