Az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság 2016. október 15-étől 2016. december 10-éig hirdette meg a „Látni és Látszani Plusz” elnevezésű kampányát, amelyben arra kérik a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetősségekkel, vagyis vizsgáltassák át az autójukat és ellenőriztessék látásukat, mindezt térítésmentesen.
Az elmúlt napokban Budapesten és a lengyelországi Myszkówban tartottak konferenciát a „Közösségek hálózata a polgári kezdeményezés elemzésére az európai demokrácia mentén” című projekttel kapcsolatban.
Juniorjaink, csak úgy mint a felnőtt csapat Kecskeméten lépett pályára. Békési góllal indult a mérkőzés, azonban egyből jött a hazaiak válasza. A várakozásoknak megfelelően egy kiélezett mérkőzést játszottak fiataljaink. Fej-fej mellett küzdött a két csapat, egyik sem tudott elhúzni, az eredmény is mutatja 17. percben 10-10 volt az állás. A folytatásban váltakozva estek a hibák, a 23. percben 12-12-nél a hazaiak időt kértek. Az időkérés jót tett a kecskemétnek és egy jó félidő hajrával sajnos 17-13-ra javított az eredményt az első játékidő végére. A második játékrészbe lendülettel vetette bele magát a játékba mindkét csapat, azonban nem sikerült a fiúknak ledolgozni a hátrányukból, így a végjátékba 26-22-es állással mentek a csapatok. A végjátékban egy összeszedettebb békési játékot láthattak a nézők, amivel sorra dolgozták le hátrányukat, az 59. percben 29-29 volt már az eredmény, azonban az utolsó percben győztes találattal otthon tartotta a két pontot a kecskeméti gárda.
Péntek este felnőtt csapatunk Kecskeméten lépett pályára, pont egyenlőségben levő tabella szomszédjával. A várakozásoknak megfelelően egy nagyon szoros, kiélezett rangadót láthattak a nézők a Messzi István Sportcsarnokban.
Míg Ön a környék áruházaiban vásárol, autójának gumicseréjét vagy javítását villámgyorsan elvégezzük! Nincs várakozás! Időpont egyeztetés alapján Ön következik!