Már hagyomány, hogy a Központi óvodában megünneplik az Apák napját. Idén "Lovagi tornán" vehettek részt a gyermekek az Édesapákkal, Nagypapákkal. A versengést - ahogy minden évben - kötélhúzással fejezték be, majd "Sárkányszörppel" koccinthattak a délután végén.
június 15-én, az óvodai ballagásokat követően ünnepélyes istentisztelet keretében fogadta a gyülekezet az iskolába készülő nagycsoportos gyermekeket a templomban. Ezen a vasárnapon huszonhárom ballagó gyermekre kérték Isten áldását, és egy-egy ajándékkal köszönték meg a megható és örömteli búcsúzó műsorukat.
2025 június 15-én, Szentháromság vasárnapján különleges és felemelő istentiszteletre került sor, amely során huszonnégy gyermek és egy felnőtt testvér részesült a keresztség sákramentumában.
Forró szombati napon rendezték meg Szolnokon a VARA Kupát, melynek tétje, hogy a legjobbak a Magyar Kupán folytassák a versengést az ország legjobbjaival három hét múlva. 50-es szám ebben az évben igen kedves a Békési Kajak-Kenu Club számára, hiszen 50 éves fennállását ünnepli ebben az évben. Sorsszerű vagy véletlen, de pont 50 versenyző utazott a szolnoki versenyre.
Ha egy igazán különleges helyszínt keresel, ahol a természet találkozik az eleganciával, jó helyen jársz. Madárcsicsergés, évszázados fák és romantikus ösvények biztosítják az eseményedhez az idilli hátteret – mindezt egy elegáns, mégis barátságos környezetben, ahol a legapróbb részletekre is figyelünk.
Június 13-ra virradó éjszaka tűzesethez riasztották a Békési Önkormányzati Tűzoltókat. Egy személyautó kapott lángra Békésen, a Szécsénykert területén. A tűz gyorsan átterjedt a jármű teljes karosszériájára, a kiérkező egységek azonban rövid időn belül megfékezték a lángokat.
A Békési Nyugdíjasok Egyesülete szalonnasütést rendezett, amelyre nagy számban érkeztek a tagok. A résztvevőket Kocsorné Marika köszöntötte, majd a kellemes, nyárias idő és a jó hangulat megalapozta a közösen eltöltött, vidám délutánt.
Ma került megrendezésre Békésen a XIV. Derűs Kupa, amely ismét szívet melengető példáját adta annak, hogy a sport, a közösség és az elfogadás hogyan teremthet valódi értékeket.
Igét hirdetett Kicska László Miklós református lelkész, majd a 7.c osztály tanulói szolgáltak, felkészítőik Pilán Viktor és Bagita Attila tanárok voltak. Az eseményen közreműködött a felsősök kórusa, Vér Ferencné tanárnő vezényletével.
Végre verőfényes napsütés, komfortos hőmérséklet volt május utolsó hétvégéjén, amikor is megrendezésre került Szarvason a Körös Kupa.
27 egyesület, több, mint 400 versenyzője érkezett szombaton a gyönyörű verseny helyszínére, azért, hogy rövid és hosszú távokon kajakozzanak-kenuzzanak.
A múlt hétvégén rendhagyó módon Budapesten versenyzett a Békési Úszó Egyesület csapata, mely részt vett a Budapest Team Cup első fordulóján. A döntés hátterében az a szándék állt, hogy egy kis változatosságot vigyenek a szezonba, és olyan környezetben mérettessék meg magukat a versenyzők, ahol ritkábban találkoznak ismerős ellenfelekkel.
A hétvégén rendezték meg Győrben a szezon nyitó maraton bajnokságot. A három napos rendezvényen az ország 89 egyesületéből érkeztek versenyzők.
Minden évben nagy izgalommal várjuk ezt a versenyt, hiszen a táv, a nagy mezőny mindig érdekes versenyt hoz. Ebben az évben is így volt.
Az elmúlt évekhez képest nagyobb csapattal indult el Győrbe a szezon nyitó maraton bajnokságra a Békési Kajak-Kenu Club masters csapata.
Dicséret illet minden indulót, hiszen munka, család mellett vállalták a 10 km-es kihívást. Gratulálunk versenyzőinknek, csak így tovább!
Igét hirdetett Nagytiszteletű Molnár Máté református vezetőlelkész. Műsorral szolgált a 3.a. osztály felkészítőjük Székely Edit és Tóth Norbert pedagógusok voltak.
Tűzesethez riasztották a tűzoltókat csütörtök este Békésen, a Borosgyán utcában, ahol lángra kapott egy melléképület, amely közvetlenül kapcsolódott a főépülethez.
Szombaton jubileumi gálaműsorral ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Belencéres Néptáncegyüttes. A két előadásból álló, látványos műsor keretében az elmúlt két évtized csaknem valamennyi jelentősebb koreográfiája színpadra került.