A város jegyzője is csatlakozott a csokigyűjtéshez


A Békési Fiatalokért Egyesület idén harmadik alkalommal szervezi Madzagos csokigyűjtő akcióját annak érdekében, hogy megédesítsék azon személyek karácsonyát, akiknek erre a leginkább szükségük van.

Céljunk, hogy egy-egy tábla csokoládét juttassanak a nehéz helyzetben élő családoknak, gyerekeknek, valamint egyedülállóknak és kisnyugdíjasoknak.

A Békési Polgármesteri Hivatalt vezető Tárnok Lászlóné is fontosnak érezte, hogy hozzájáruljon a Madzagos csokigyűjtés akcióhoz. Köszönjük Jegyző asszonynak, hogy megtisztele a Békési Fiatalokért Egyesületet és elvállalta a Madzagos csokigyűjtés fővédnökségét! - olvasható a szervezet közösségi oldalán

December 12-ig várják a munkahelyi közösségek, helyi önszerveződő csoportok, iskolai osztályok, civil szervezetek valamint minden jó szándékú magánszemély felajánlását is. A gyűjtést szervező egyesület külön köszöni, ha gondolnak a cukorbetegekre is!

Az alábbi gyűjtőpontokon lehet továbbra is elhelyezni a táblás csokoládékat:

  • Barta Kereskedés (Szentpálsor utca 3.)
  • Bocskai ABC (Bocskai utca 2.)
  • Csapó Pékség (Szánthó Albert utca 2.)
  • Csoma Élelmiszer (Kőrösi Csoma Sándor utca 30.)
  • Győri Vegyesbolt (Táncsics Mihály utca 3.
  • Hunyadi ABC (Hunyadi tér 11).
  • Szekereskedés (Teleky utca 43.)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!