Meghaladta az ötvenezret Békés megyében a beoltottak száma


A koronavírus-járvány elleni küzdelemben a rendelkezésre álló leghatékonyabb fegyverünk a védőoltás és a kormány által meghozott intézkedések maradéktalan betartása.

Valamennyi, Magyarországon használt vakcina biztonságos, hatékony és életeket menthet, ezért fontos, hogy minél többen éljenek az oltás lehetőségével – hangsúlyozta Takács Árpád kormánymegbízott.

A megyei védelmi bizottság vezetője kifejtette: több fronton és egyre gyorsuló ütemben zajlik a koronavírus elleni védekezés Békésben is. A járvány elleni küzdelemben a rendelkezésre álló leghatékonyabb fegyverünk a védőoltás és a kormány által meghozott intézkedések maradéktalan betartása. Büszke vagyok a Békés megyei orvosokra, egészségügyi szakemberekre: emberfeletti munkát végeznek ebben a rendkívüli helyzetben, derekasan állják a sarat. Ezért köszönet és hála. Ugyanez igaz a honvédségre, a közigazgatásban dolgozókra, a rendvédelmi szervek és a védekezésben résztvevő társszervek munkatársaira is. Az oltási munkacsoport és a védelmi bizottság vezetőjeként rendszeresen egyeztetek a háziorvosok, a kórházak és a mentőszolgálat vezetőivel is, valamennyi észszerű, építő, a gyakorlati munkát segítő javaslatukat beépítjük a megyei végrehajtási tervbe. A járási hivatalok és a települési önkormányzatok is teszik a dolgukat, a helyén van, látható és cselekvőképes a magyar közigazgatás ebben a nehéz időszakban is – emelte ki a kormánymegbízott.

Takács Árpád arról is beszámolt, hogy folyamatosan nő az oltakozási hajlandóság, megyeszerte egyre többen regisztrálnak és igénylik a védőoltást. Ezt igazolja az a tény is, hogy bővíteni kellett a megyei oltópont-hálózatot és így immáron hat helyszínen: Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Szarvason, Szeghalom és Mezőkovácsházán vehetik fel a vakcinát az oltásra regisztráltak, illetve egyre emelkedő tendenciáról számoltak be a háziorvosok is. Békés megyében is befejeződött az idősotthonokban és a bentlakásos szociális intézményekben ellátottak és dolgozók kampányszerű oltása, de az igények felmérését követően folyamatosan visszatérünk a korábban járványügyi korlátozások miatt még nem oltott létesítményekbe. Ugyancsak befejeződött az előzetesen regisztrált kórházi orvosok, egészségügyi szakdolgozók oltása is. Mivel továbbra is az idősek a legveszélyeztetettebbek, ezért elsődleges célunk, hogy az ő oltásuk minél előbb megtörténjen. Az elmúlt hetekben elkezdődött a szépkorúak első körös, illetve ismétlő oltása, de az előzetesen regisztrált, 80 év feletti személyek oltása a megyében jelenleg is folyamatos. Ugyancsak az elmúlt hétvégén – a kórházi oltópontokon – Békésben is beoltották azokat, akiket egy héttel korábban SMS-ben értesítettek. Szintén az elmúlt napokban, a megyében is elkezdődött a védekezésben résztvevő rendvédelmi szervek, illetve a törvényszéki és ügyészségi dolgozók oltása is. A folyamatos oltakozásnak köszönhetően az átoltottság tekintetében lakosságarányosan Magyarország a második legjobban teljesítő ország az Európai Unióban.

Békés megyében is valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltanak és mindegyik biztonságos, hatékony. Aki bármelyik védőoltás ellen emel szót – az nem túlzás –, a jelen helyzetben emberi életekkel játszik – nyomatékosította Takács Árpád. Éppen ezért arra kérem az oltásra regisztráltakat, hogy az értesítést követően ne hezitáljanak, ne dőljenek be a politikai szirénhangoknak, hanem saját maguk és a környezetükben élők egészségének megóvása érdekében mihamarabb, minél többen éljenek az oltás lehetőségével, mert a vakcina életeket menthet. A legjobb védőoltás a már felvett védőoltás és bármelyik vakcina jobb, mint a koronavírus megbetegedéssel járó súlyos, esetleg halálos kimenetelű szövődmény. Hetente jóval több mint tízezer ember részesül a védőoltásban a megyében is, a beoltottak száma mára már meghaladja az ötvenezret – tette hozzá a kormánymegbízott.

 Fotó: Lehoczky


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!