Bemutatkozi a Békési Refi 9. osztályának leendő osztályfőnöke


Szeretettel várom a leendő osztályomat!

Békési Rita vagyok, és szeretnélek meghívni benneteket egy különleges utazásra – egy olyan vonatra, amelynek végállomása az érettségi! 

Már kétéves korom óta ennek az iskolának a folyosóit járom: itt nőttem fel, itt érettségiztem, és 28 éve pedagógusként is itt dolgozom. Számomra ez az iskola nem csupán a munkahelyem. 

Édesapám is testnevelő, 40 évig tanított a gimnáziumban, igazgatóhelyettesként is dolgozott, és a békési református közösség presbitereként szolgált. Bátyám szintén testnevelő tanár, keresztanyukám pedig szintén pedagógus, tanítónő volt. 

A sport is végig kísérte az életemet: 25 évig kosárlabdáztam, majd edzőként is dolgoztam. 

Hiszek abban, hogy kitartással, összefogással és egymást segítve sokkal messzebbre juthatunk. 

Most pedig a ti vonatotok indul! Bízom benne, hogy eljut a célig és nem siklik ki. 

Olyan osztályt szeretnék, ahol jó együtt lenni, ahol számítunk egymásra, merünk kérdezni, hibázni, nevetni és önmagunk lenni. 

Ha szeretnél felszállni erre a vonatra, szeretettel várlak! 

Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág...” (1Kor. 9:26) 


Kövesd a BékésMátrixot a