Megemlékezés


B. Szabó István egykori államminiszter születésének 128. évfordulójára emlékezett a Békési Kisgazdakör.

B. Szabó István 1893. március 28.-án, Békésen született és nevelkedett. Itt kapcsolódott be, a parasztságért folyó küzdelembe: a békési Kisgazda-kör munkájába. 1930-ban Békésen zászlót bontott a Független Kisgazdapárt, majd rövidesen az FKgP békési szervezetének elnöke lett. Politikai pályafutása során nem voltak ellenségei, csak ellenfelei: azokat is lenyűgözte hallatlan szorgalma, jellemének tisztasága.

B. Szabó István útja Békésről indult. A békési emberek bizalmából került magas tisztségbe. Országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár, és két ízben miniszter a Nagy Ferenc (1946) és a Nagy Imre (1956) kormányának tagja, akit 1956. évi szereplése miatt három évi börtönre ítéltek, teljesen jogtalanul.

B. Szabó István nagyon szerette Békést, sokat tett a nehéz, ínséges időkben a magyar parasztokért, földmunkásokért. Alapgondolata az volt, hogy akik a földből élnek, össze kell tartaniuk, mert csak így vívhatják ki jogaikat.
Minden üldöztetése ellenére - mely Békésen érte - megmaradt a település hűséges polgárának.

Békés Város Képviselő Testülete 1993-ban, posztumusz adományozta számára a Békés Város Díszpolgára megtisztelő címet.

+ B. Szabó István   (Békés. 1893.március 28.  -  Békés. 1976.december 28.)

 Tarkovács István a Békési Kisgazdakör elnöke Hírportálunknak elmondta:

- A járványügyi intézkedéseket betartva, 2021. március 28-án kora reggel B. Szabó István szülőházának falán lévő emléktáblánál helyezte el a megemlékezés virágait a Békési Kisgazdakör nevében.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!