Megtartotta álláshelyeit az önkormányzat


Minden ágazatban sikerült a vészhelyzet kihirdetése előtti szinten tartani a fenntartott munkahelyek számát, ami siker mind a közélet, a szolgáltatások, mind a lakosság szemszögéből.

A koronavírus járvány harmadik hulláma a magyar családok, munkahelyek számára éppoly nagy kihívást jelentett, mint a védekezésben fontos szerepet játszó önkormányzatok számára. Békés legnagyobb munkaadójaként számunkra is az jelentette az elsődleges célt, hogy megtartsuk mindazokat a munkahelyeket, melyek családok százainak nyújtanak megélhetést városunkban. Ebben a törekvésben intézményeink és munkavállalóink egyaránt rendkívül felkészülten és rugalmasan álltak mellénk, ezáltal az önkormányzatnak sikerült úgy gazdálkodnia anyagi és humán erőforrásaival, hogy mind a 498 álláshely megőrzésre került. Valamennyi önkormányzati üzemeltetésű intézmény és szolgáltató cég vezetősége és dolgozói is komoly erőfeszítéseket tettek a város működésének fenntartása érdekében éppúgy, mint a álláshelyek megőrzése terén. – nyilatkozta Kálmán Tibor polgármester közösségi oldalán.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!