Páratlan összefogás Dánfokon


Forrás: Dánfoki Üdülőközpont
Helyszin: Dánfok
Páratlan összefogással valósult meg a Dánfoki Üdülőközpontot tavaszi rendbe tétele – tájékoztatott Hegyesi Szilárd.

Páratlan összefogással valósult meg a Dánfoki Üdülőközpontot tavaszi rendbe tétele – tájékoztatott Hegyesi Szilárd.

Az üzemeltető Békés Turisztikai és Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, a támogató munka és az önkéntes segítség ismételten nagyban hozzájárul ahhoz az összképhez, mely a táborba látogató vendégeket fogja fogadni.

- Az idei évben ismét több egyesület és magánszemély is a segítségünkre volt, mind a tábor 5 hektáros zöld területének rendbetételében, mind pedig a vízpart karbantartási munkálataiban – hangsúlyozta Hegyesi Szilárd.

- Köszönettel tartozunk az olyan munkálatok elvégzésért, mint a fák gallyazása, illetve az ebből adódó ágak, nyesedék elszállítása, a fűnyírásért a tábor teljes területén, illetve az új horgászhelyek kialakításáért ugyancsak. Külön elismerés illeti azokat a segítőket, akik már már hagyományosan minden évben több alkalommal is időt és energiát nem sajnálva önzetlenül segítik a tábor épülését, szépülését.

Önkéntesen segítette a munkát Szekercés Sándor, Pataki Sándor, Szabó Sándor, Kenyeres János, Horváth László és Váradi Attila. Szintén köszönet illeti a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének munkatársait, Nemes Attilát és Beinschrodt Attilát, Békési Kajak-Kenu Club munkatársait és a békési önkormányzatot.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!