Szurkoljunk együtt a békési „gödörben”!


Szatmári Lászlóval (Szatyi), a hazai hang-, fény- és színpadtechnikai szakma egyik legkiválóbb képviselőjével egyeztetett Polgár Zoltán alpolgármester egy nyári rendezvénysorozatról, amelynek a megújult „gödör” ad majd otthont június 11-augusztus 8-ig, a nyári olimpiai játékok záró napjáig.

Az Erzsébet-ligetben lévő gödörben az utolsó simításokat végzik, így hamarosan készen áll a közelgő rendezvény megvalósítására. Előzetesen nagyon sokan jelezték, hogy szívesen kimozdulnának, szívesen látogatnának különböző programokat a nyár folyamán. Ezt a célt szolgálja majd az eseménysorozat is, amelyben a tervek szerint egyebek mellett a sportközvetítéseké lesz a főszerep, és a gasztronómiai sem hiányozhat a kínálatból – számolt be Polgár Zoltán alpolgármester.

Szatmári László a ledfalat, a hangtechnikát és egyéb technikai eszközöket biztosítja majd mindehhez.

A közelgő labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései, a nemzetközi sportesemények és a Tokióban megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékok adják majd az alapot arra, hogy minden nap ellátogassanak a helyi és környékbeli lakosok a „gödörbe”, hogy együtt szurkolhassunk kedvenc csapatainkért és a magyar versenyzőkért.

Hamarosan egy programfüzet kerül kiadásra, amelyből mindenki tájékozódhat az éppen aktuális sporteseményről.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!