Vidám, zenés gyermeknap Békésen


Magyarországon a nemzetközi gyermeknapot 1931 óta ünnepeljük, 1950 óta már csak 1 napos, amit országszerte hagyományosan május utolsó vasárnapján ünneplünk. Intézményünk a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ évről-évre mozgalmas, vidám és szórakoztató program-összeállítással készül a legkisebbeknek. Az idei évben – alkalmazkodva a törvény adta lehetőségekhez – kicsit rendhagyó módon, két helyszínen, a Sportcsarnokban és a Rendezvény téren vártuk a gyermekeket.

Szabadtéren már 14 órától kezdetét vette az egészen 19 óráig tartó tarka-barka forgatag, ahol kirakodóvásárral, óriás ugrálóvárral, ingyenes népi fajátékokkal, trambulinnal és KRESZ-totóval vártuk a gyermekeket. A délután során a gyermekek kipróbálhatták a rendőr- és a tűzoltóautót is.
A Sportcsarnokban 15:30 órától Kálmán Tibor polgármester úr köszöntőbeszédével indult a műsor, majd a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola ifjú hangszeres növendékeinek és tanárainak koncertjét hallgathatták meg a jelenlévők.
A koncert során közreműködtek: Simon Benedek (hegedű)Hegyesi Boglárka és Varga Kitti (furulya)Gyaraki Dávid (harsona)Braun Melinda DebóraHolland Eszter és Sánta Sára (fuvola), Balázs Nóra és Varga Dóra (zongora), Boda Máté (harsona)Bíró Tamás (trombita)Soós Tamás és Demjén Gábor (klarinét), Kiss Ajándék Eszter és Medvegy Nóra Napsugár (szaxofon)Márton Milla Gréta (furulya), Simon Boglárka és Simon Benedek (hegedű).
A gyerekeket zongorán kísérte: Kovács Gabriella zongoratanárnő, felkészítő tanáraik Bohus Andrásné, Bíró Tamás, Lipcseiné Timkó Sára, Demjén Gábor, Erdei István és Tamás Tibor voltak.


A zenei dallamok után egy mesejátékkal folytatódott a délután, a szegedi Léghajó Meseszínház Lúdas Matyi című interaktív előadása szórakoztatta az apróságokat. A délutánt pedig a platina- és aranylemezes előadóművész, zenepedagógus és zeneszerző, Hevesi Imi bácsi fergeteges gyermekkoncertjével zártuk.

A főszervező Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ, a Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Békési Rendőrkapitányság és a Békési Önkéntes Tűzoltóság összefogásával egy jó hangulatú program valósulhatott meg a békési gyermekek örömére.

Találkozzunk jövőre is!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!