Hajtja, vagy nem hajtja, ez itt a kérdés


Kerékpárra nem kell kötelező felelősségbiztosítás, és a kerékpárosnak - bár nagyon hasznos -, de nem kötelező fejvédőt viselnie.

Azt is sokszor halljuk, hogy „nem autóval, inkább biciklivel megyek, mert meg szeretnék inni egy-két sört”. A kerékpárosok ezt ugyan megtehetik, de a mértéket meg kell tartaniuk, hiszen aki annyi alkoholt fogyasztott, hogy nincs a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban, az nemcsak gépi meghajtású járművet, kerékpárt sem vezethet. Az elektromos és robbanómotorral felszerelt kerékpárok megjelenése óta több tévhit is kering a köztudatban. Ezt igyekezett tisztázni három 2019-ben az Országos Balesetmegelőzési Bizottság Hivatalos Lapja, a kreszvaltozas.hu is. A KRESZ alapján a kifejezetten kerékpárosoknak írt cikkben tisztázták a kerékpár fogalmát. A kerékpár olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.

A hangsúly tehát az emberi erőn van, illetve azon, hogy a motor akkor segíti a haladást, amikor a jármű vezetője hajtja a kerékpárt. Amikor a jármű önerőből is képes közlekedni, anélkül megy és tartja a sebességét, hogy a vezetője hajtaná, akkor már nem kerékpárról beszélünk, hanem segédmotoros kerékpárról. A segédmotoros kerékpár pedig gépi meghajtású jármű, tehát például az alkoholfogyasztás tekintetében ugyanaz a szabály vonatkozik a vezetőkre, mint a személygépkocsik, motorkerékpárok és más gépi meghajtású járművek esetében.

A közúti közlekedési szabályok a balesetek megelőzését szolgálják. Közös érdekünk, hogy minden közlekedő ismerje és betartsa az előírásokat. A kerékpár és a segédmotoros kerékpár esetében is nagyon fontos ez, hiszen az ilyen járművek vezetőit nem védi karosszéria. Egy kisebb ütközés, esés is súlyos sérüléssel, szerencsétlen esetben végzetes következményekkel járhat.

A biztonság szempontjából lényeges különbség például, hogy a kerékpárosoknak csak ajánlott a fejvédő, de a segédmotoros kerékpárral közlekedőknek kötelező a becsatolt bukósisak viselése. Örömteli, hogy egyre több kerékpáros is visel fejvédőt, többen már egészen kicsi gyermekeiket is erre szoktatják. Akik azonban olyan kerékpárral közlekednek, amely a rá szerelt motorral önerőből képes haladni, mindenképpen vegyenek fel szabványos bukósisakot, mert csak így szabályos. Ezekben az esetekben, tehát amikor a kerékpár anélkül, hogy a vezetője hajtaná, elektromos vagy robbanómotor segítségével önerőből halad, a vezetőnek rendelkeznie kell vezetői igazolvánnyal vagy vezetői engedéllyel, illetve a járműre kötelező felelősségbiztosítást kell kötni.

A Békési Rendőrkapitányság azt tanácsolja, hogy mindenki még a kerékpár megvásárlása előtt tájékozódjon arról, pontosan mit is vásárol. Ha a kerékpárra szerelt motor teljesítménye ugyan 300 W alatt van, de a jármű anélkül, hogy a vezető hajtaná, képes önállóan elindulni, felgyorsulni, tartani a sebességét, már nem kerékpárnak minősül. És mindig tartsák szem előtt a biztonság kérdését. Sokféle kialakítású jármű kapható, illetve a népszerű nyaralóhelyeken számos elektromos és robbanómotoros kerékpár, roller bérelhető. Egész családok is indulnak el ilyenekkel kirándulni. De nem csak az elindulás, a biztonságos megállás, megérkezés is fontos. Mindenki csak olyan járművel induljon el, amelyen biztonságosan meg tudja tartani az egyensúlyát! Csak kifogástalan műszaki állapotú kerékpárokkal, segédmotoros kerékpárokkal közlekedjenek! Hibátlanul működjön a fék, a kormány, legyenek a járművön a láthatóságot segítő lámpák, prizmák és a gumik állapota is megfelelő legyen. Ha segédmotoros kerékpárnak minősülő kerékpárral közlekednek, akkor ügyeljenek az eltérő szabályokra! Vigyázzanak egymásra, figyeljenek közlekedő partnereikre, különösen a gyalogosokra azért, hogy mindenki hazaérjen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!