Helyi szervezeteket erősít a békési TOP CLLD


Újabb mérföldkőhöz érkezett a helyi civil szervezeteinket erősítő, de a kulturális központ és a civilház megújítását is finanszírozó TOP CLLD pályázat- Hamarosan több jelentős program is megvalósul városunkban a beruházás nyomán.

A pályázati program során megvalósuló civil fejlesztések kapcsán a helyi akciócsoport - röviden HACS – tesz ajánlásokat az érintett minisztériumok felé, melynek elnökeként rendszeresen részt veszek a békési civil szervezetek pályázati munkájának koordinálásában, segítésében. A mögöttünk álló héten a Szent Lázár Alapítvány pályázata kapcsán megvalósuló korszerű és sokoldalúan hasznosítható új közösségi tér kialakítását szemléltük meg, egyeztetve az alapítvánnyal nem csak a megvalósítás, de a majdani együttműködés kereteiről, lehetőségeiről is.

A kreatív kézműves műhelyként megvalósuló fejlesztés elsődleges célja, hogy a varráshoz kapcsolódó tevékenységek színesítésével, a szakmai fejlesztés támogatásával szolgálja az ott dolgozók és az oda látogatók szakmai gyarapodását.

A TOP CLLD programoknak köszönhetően  mintegy 400 millió forintos fejlesztési forrás érkezik Békésre, mely nyomán az elkövetkező csaknem másfél évben számos program valósul majd meg városunkban, tehát a jelenlegi építkezésekkel jellemezhető időszakot rövidesen követi a közösségépítés további fokozódása is. – olvasható Kálmán Tibor polgármester közösségi oldalán.

 

A Szent Lázár Alapítvány beruházása több mint 10 millió forintból valósul meg.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!