Szegeden gyilkolt, majd Szanazugba jött és végzett magával.


A rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a megalapozott gyanú szerint megölte két ismerősét szombaton éjszaka Szegeden. A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.

Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk a férfi 2021. június 19-én éjszaka több lövéssel végzett áldozataival.

A sértettekre egy nappal később, vasárnap este a hozzátartozók találtak rá.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit, akinek felkutatása a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen haladéktalanul megkezdődött. A nyomok Békés megyébe vezettek, így a hajtóvadászatba bekapcsolódott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is.

A kutatás hétfő délelőttig tartott, amikor a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának helikoptere észlelte a férfi autóját Szanazug térségében, majd a rendőrök megtalálták a férfit, aki önkezével vetett véget az életének. Az elkövetés eszközét lefoglalták.

Az ügyben több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!