info@bekesmatrix.hu +36 (20) 9 351 683 bekesmatrix

Elköszöntünk középiskolás végzős tanulóinktól


Megjelent: 2021 Június 23. ( Szerda ) 14:05
Módosítva: 2021 Június 24. ( Csütörtök ) 13:43
Az aktuális járványhelyzet miatt április végén csak online formában tarthattuk meg középiskolai ballagási ünnepségünket, ezért egy videóösszeállítást készítettünk végzős gimnáziumi tanulóinkról, amit az intézmény honlapján tettünk elérhetővé.

A javuló járványügyi adatoknak és a kormányzati szabályoknak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy az érettségi vizsgák lezárulását követően ünnepélyes keretek között, szülők jelenlétében adhattuk át valamennyi végzős tanulónak a jól megérdemelt keményfedelű érettségi bizonyítványt. Köszönetet mondunk a két végzős osztályfőnöknek, Pappné Somlyai Csillának (12. B) és Cifra Tibornak (12. A), akik a digitális munkarend alatt és ellenére is megőrizték osztályaik jól működő közösségét, bíztatták, támogatták diákjaikat a bizonytalanság legnehezebb pillanataiban. Ezen ünnepélyes alkalmak során díjaztuk a végzős tanulók legjobbjait is.

A 2020/2021-es tanév elismerésben és jutalomban részesülő végzős diákjai:

  • Szegedi Kis István Emlékérem: Balogh Barbara (12. A)
  • Békési Öregdiákok Egyesületének díja: Krizbai Boglárka (12. B)
  • Tantestületi díj: Szász Fanni (12. B)
  • Jó tanuló, jó sportoló díj: György Olivér (12. A) és Kovács Dominik (12. A)

Az osztályfőnökök javaslatai alapján alapítványi jutalomban részesültek:

  • Lovas Cintia Adél (12. A)
  • Riegler Ivett (12. A)
  • Geletóczky Titanilla (12. A)
  • Hegyesi Orsolya (12. B)

Bár a most érettségiző diákok három félévet töltöttek el tantermen kívüli digitális oktatásban, érettségi eredményeiket látva elmondhatjuk, hogy az akadályokat sikerrel vették mind a vizsgázók, mind az őket felkészítő pedagógusok.

  • Emelt szinten sikeres érettségi vizsgát tettek az alábbi tanulók:
  • Angol nyelv: Balogh Barbara, Kovács Dominik, Riegler Ivett. Geletóczky Titanilla, Gyepes Norbert, György Olivér (felkészítő: Vargáné Tuska Anita); Hanczár Sándor, Hegyesi Imre, Varga Róbert Patrik, Papp Tamás Konrád, Eiler Tamás (felkészítő: D. Nagyné Kecskeméti Nóra).
  • Biológia: Lovas Cintia Adél, (felkészítő: Gólyáné Zima Adrienn); Krizbai Boglárka, Szudár Katalin (felkészítő: Dr. Soósné Dr. Héjja Gyöngyi).
  • Informatika: Dobi Attila, Hanczár Sándor, Horváth Dóra Inez (felkészítő: Fölker Csaba);
  • Magyar nyelv és irodalom: Csibor Anikó, Hegyesi Orsolya (felkészítő: Gellénné Körözsi Eszter)
  • Testnevelés: Ádám Gergő, Kádas Bálint Csaba, Orosz László (felkészítő Cifra Tibor);
  • Történelem: Balog Barbara, Kovács Dominik (felkészítő: Mucsi András), Bozsányi Jenni, Hegedüs Nikolett (felkészítő: Bagita Attila).
  • Komplex angol középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek az alábbi végzős tanulók:
  • Balogh Barbara (emelt szintű érettségi) Kovács Dominik (emelt szintű érettségi), Riegler Ivett (emelt szintű érettségi) (felkészítő: Vargáné Tuska Anita)
  • Krizbai Boglárka (LanguageCert), Hanczár Sándor (emelt szintű érettségi), Hegyesi Imre (emelt szintű érettségi), Varga Róbert Partik (emelt szintű érettségi), Papp Tamás Konrád (emelt szintű érettségi) (felkészítő: D. Nagyné Kecskeméti Nóra)

A nyelvvizsga bizonyítványok száma és az emelt szinten érettségizett tanulók aránya a középiskolák rangsorolásánál kiemelt szerepet játszik, valamint felsőfokú továbbtanulás esetében plusz pontot jelentenek a jelentkezők számára.

Ezekért a szép eredményekért köszönet illeti az érintetteket, hiszen a sikeres nyelvvizsgák és érettségi vizsgák mögött több éves kitartó pedagógiai és tanulói munka áll.

 

 

                                                                                                       Dr. Pataki Ágnes

                                                                       Gimnáziumi intézményegység-vezető

Tételek: 1 - 20 / 184 (10 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!