Az eddigi legnagyobb harcsám története.
2014. október elejét írtuk. A Kettős – Körösön hamarabb elengedték a vizet, mert a Fekete-Körösön munkálatok folytak, az árvíz tározó kapuinál.
Mivel jó idők voltak, ezért a harcsa keresése jó ötletnek tűnt, mert még aktívak voltak, de a nyári vízállást el engedve életterük összébb szűkült. Így gondoltam könnyebb lesz megtalálni őket. Ami azért is tűnt jó ötletnek, mert egy horgász cimborám már jelezte, hogy ő is fogott harcsát!
A békési duzzasztó fölötti területet szemeltem ki. Nem csak a mély víz miatt, de a lakó helyemhez is közel esett és hamar odaértem. A víz még sok helyen kint volt a kiöntési területen, de folyamatosan húzódott a víz vissza a mederbe. Én a bejárásokkal követtem az ütemet, és ahogy felfelé szabadult a part a víz alól én úgy haladtam mindig feljebb, feljebb Szanazug irányába.
Tematikus hal keresés volt egy héten keresztül, pergető módszerrel. A felszerelésem egy rövid Daiwa bot 2,5m.200gr.dobósúlyú, Shimano 40-es orsó és 40-es fonott zsinór és nagyméretű 12cm-s twisterből állt.
A horgászat abból állt, hogy reggel kimentem a területre, rövid terep mustra és felszerelés ellenőrzés után és mehet a dobálás. Legyező alakban rövidet, hosszút dobva. Egy terület megpergetése után arrébb mentem annyit, hogy az előzőleg dobált területet még elérjem és dobtam tovább. Dobtam, tekertem, dobtam, tekertem. Kis pihenés, vízfigyelés és tovább.
Dobni,tekerni. Ez így ment egész délelőtt. Majd haza mentem ebédelni és kis pihenés után vissza a vízre.
Kezdtem a pergetést ott ahol reggel és tovább mentem arra a részre, ami addig kiszabadult a víz fogságából. Az idő változatos volt, napsütéssel, olykor erős széllel, na meg a majd meg merülő csizmaszárig érő sárral is küzdeni kellett.
De én csak dobtam tekertem. Nem sok eredményem volt. Egy két kisebb csukát akasztottam, a kemény felszereléssel, de azon kívül semmi. Harcsára utaló jelet nem tapasztaltam. Már egy hete jártam ki, amikor már egy pár embernek szemet szúrt, hogy állandóan kint vagyok a területen. Kérdezték is, hogy mit fogok, mert hogy semmit, azt ne mondjam, mert akkor biztos nem jönnék ilyen szorgalmasan!
Bizonygattam, hogy nincs komoly hal egy két kis csukán kívül, de látszott hitték is , meg nem is! Már eljött a szombat, a délelőtt ismét eredménytelen volt, mikor elérkeztem egy olyan területre a szivornya befolyón túl, ahol messzebb volt a meder széle.
A lapos kiöntésen állva a vízben a csizma majdnem megmerült, de még volt vagy tíz méter a medertörésig.
Ezért úgy határoztam, hogy hosszabb botot hozok délután magammal.
Ami lehet a legjobb döntés volt!
Most az orsó,a zsinór, a csali ugyan az volt csak egy Byron PIKE 40-100g dobósúlyú 3 méteres bot volt. Aminek régen az elejéből balgaságom miatt letört egy darabka. De Szeki barátom meg renoválta és így talán egy kicsit erősebb is lett.
Viszont hosszabb, mint az előző bot. Ezzel a felszereléssel mentem ki a változó időben a vízpartra. Délután három körül kezdtem pergetni és arra a részre értem, amit délelőtt még nem dobáltam meg. Méla dobálás, az egy hetes kevés eredménnyel. Nézegettem a szemben levő ponty horgászokat és a szemközti part tetején elhaladó járműveket. Mikor a hozzám közel lévő medertörésen megakadt a twister. Megrántottam ösztönből a botot egy hirtelen mozdulattal, mint mikor az akadóban elakadt csalit akarnánk kiszabadítani. Ugyanis itt régen bokrok voltak és gondoltam valami maradék csökben akadt meg a csalim.
Erre egy iszonyatos ütés volt a válasz és megmozdult, az akadónak hitt valami. Ekkor még egy biztonsági akasztást csináltam. Elsőre nagy ponty, vagy busára gondoltam.
És akkor jött, az a jellegzetes harcsaütés a zsinórra!
Nyugodtságomat mutatta, hogy ránéztem az órámra, mert a kirohanásból éreztem még ekkora hallal nem volt dolgom!
Kíváncsi voltam, mennyi idő alatt sikerül majd partra hozni a szörnyet.15:10 volt a kirohanás elején az idő. Na de ami ezután következett az kemény volt és észnél kellett lenni!
A hal meg indult a meder közepe felé és csak húzta, húzta a zsinórt. A féket szorítva próbáltam a parton követni,a sárban, vízben ahogy tudtam. Amikor egy pici megingást éreztem szorítottam a féken és elkezdtem bevontatni a halat. Az jött egy darabig, majd egyet gondolt és elindult Doboz irányába, mint egy mozdony. Féket kicsit lazítva engedtem akaratának, de szépen szorítottam és kontroláltam. Mikor lassult behúztam, vissza a közelbe. Nem akartam, hogy sok zsinór legyen kint,de a medertöréshez sem akartam kényszeríteni,mert a meder széle tele volt kagylóval és gyökerekkel.
Aztán mikor éreztem, hogy fárad erős pumpálással kényszerítettem magamhoz, de mikor menekülni akart elengedtem. De a féken csak annyit engedve, amit muszáj volt. Azért ilyen körülmények között veszi a zsengét az emberből a harc, főleg mikor megláttam először a halat. Az egy rettentő jó érzés volt! Végig elég keményen bántam vele és amikor láttam, éreztem hogy kezd fáradni, nem is engedtem neki.
Határozott mozdulattal elkezdtem hozni kifelé,tekeregve próbált még menekülni és ahogy közeledett kerestem a vállamon levő táskára csatolt grippet. Be akartam tenni a szájába, de csak a kefesor közepéig ért a kis csipesz. Gyors táskába tettem és a pulóverem ujját lehúzva nyúltam a harcsa szájába. Kihúzta, a sárra a botom nyelét beszúrtam a csizmaszárba és ránéztem az órámra: 15:20perc volt!
Vagy is 10 perc alatt partra került a hal. Nagyon jól akadt a horog,a szája sarkába a pipába.
Mérlegeléskor 180cm hosszú volt a hal és 30kg-t mutatott a digitális mérleg.
Mi ebből a tanulság?
Menni kell és kitartóan dobálni és dobálni!
És az évszaknak megfelelően öltözni!
Ugyan is nagyon meg fáztam azon az egyenes szakaszon, a nagy szélben.
Egy fogam begyulladt ki kellett húzni, de megérte, mert lehet életem halát fogtam meg akkor!
Ui: Az igaz, hogy a horog jól akadt, de a zsinór a csalitól egy méterre meg volt sérülve, lehet kagyló vágta meg. Ha jobban erőltettem volna a halat, még lehetett volna zsinór szakadás is belőle! Akkor aztán találgathattuk volna, hogy mekkora hal volt!
