Egyházi Épített Örökség Védelme - Államtitkár látogatott Békésre.


Békésen került sor a térségünk templomainak felújítását célzó, nagyszabású kormányzati program eredményeinek bejelentésére -Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Dankó Béla, országgyűlési képviselő Békés város vendégeként mutatta be az Egyházi Épített Örökség Védelme nevű pályázatot.

A sajtótájékoztató a református templom előtt került megrendezésre, Katona Gyula református lelkipásztor és a helyi római katolikus közösséget vezető Ágoston atya közreműködésével. Békés arculatát, történetét meghatározó épület, valamint a szintén jelentős társadalmi bázist jelentő Szentháromság Plébánia megújulását közel 30 millió forinttal támogatja a program.

 

Dankó Béla országgyűlési képviselő városunk mellett ismertette a választókerület településein több, mint a 296 millió forintból megvalósuló egyházi építészeti céllal érkezett támogatások eloszlását.

 

Térségünk kiemelkedően teljesített a mindezt előkészítő pályázati munkában, mint ahogy erről Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége, Kovács József, Gyula és térsége országgyűlési képviselője, valamint Zalai Mihály, a Békés

Megyei közgyűlés elnöke is beszámolt.

 

 

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


templom program