A 2020/21-es tanév Dr. Hepp Ferenc-díjasa


A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola a 2020/2021. tanévben Dr. Hepp Ferenc-díjat adományoz Tarkovács Miléna 8.a osztályos tanulónak.

Miléna nyolc éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Tanáraival és társaival tisztelettudó, segítőkész. Szorgalma, kitartása példaértékű.

Az osztályközösség meghatározó tagja, társait önzetlenül segítette tanulmányi munkában is.
Egyéniségének és kitartásának köszönhetően kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mellyel hozzájárult iskolai sporteredményeinkhez.

Sokoldalúsága, ügyessége alsós korában is feltűnő volt.

A játékos sportversenyeken többszörös megyei bajnok, a területi versenyen, illetve országos elődöntőn résztvevő csapat tagja.
Fő sportága a kézilabda. Csapatának meghatározó tagja, irányításával veretlenül régiós bajnokok, valamint rangos kupaversenyek dobogós helyezettjei lettek. A Diákolimpia versenyrendszerében megyei 3. helyet szereztek.
A kézilabdázás mellett szívesen, és kiváló eredményekkel atletizál. Az évek során a Diákolimpia versenysorozatában megyei egyéniben és csapatban egyaránt dobogós helyezéseket ért el minden tanévben. Nyolcadikban az országos döntőben 11. helyen végzett.
A Magyar Atlétikai Szövetség országos versenyein szintén kiemelkedő eredményeket ért el, így Debrecenben a Nemzetközi Gyermekversenyen, valamint a korosztályos megmérettetéseken.

A sport mellett rendszeresen részt vett tanulmányi versenyeken, ahol különösen angol és matematika tantárgyakból volt eredményes.
Az Angol Megyei csapatversenyen 3., a Polgár Lajos Emlékverseny angol szekciójában csapata 4. helyezést érte el.

5. és 6. osztályos korában társaival a Bolyai csapatversenyen is eredményesen szerepelt.
2018-ban a regionális Polgár Lajos Emlékversenyen matematika tantárgyból 4. helyen végzett, az Orchidea Pangea Matematikaversenyen szintén megyei 4. helyezést ért el.
A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen is többször eredményesen szerepelt.

Teljesítménye nemcsak versenyeken volt kiemelkedő, hanem a tanítási órákon is. Maximálisan felkészült, érdeklődő tanulót ismerhettünk meg személyében.

Miléna kiemelkedő tanulmányi eredményével, sokoldalúságával, kitartó szorgalmával igazi példa diákközösségünk előtt.

Eredményeihez gratulálunk, bízva további szép sikereiben kívánjuk, hogy további élete során is töretlenül képviselje névadónk és iskolánk szellemiségét!

Békés, 2021. június 19.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!