Folyamatos a szúnyoggyérítés Békésen


Idén már három alkalommal végeztek földi kémiai szúnyoggyérítést Békésen. Egy alkalommal a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízásából, két alkalommal pedig Békés Város Önkormányzata saját forrásból gyérítette a kellemetlen rovarokat.

Néhány évvel ezelőtt az állam a katasztrófavédelem feladatai közé sorolta a szúnyogártalom elleni védekezést is. Az egységes védekezés így költséghatékonyabb, hiszen nagy dózisban kedvezményes áron beszerezhetők a védekezéshez szükséges eszközök, illetve a védekezés is összehangolt. Polgár Zoltán alpolgármester elmondta, hogy az állam által finanszírozott szúnyoggyérítési program azokra a területekre terjed ki, ahol a szúnyoginvázió a legnagyobb méreteket ölti.

Békésen idén nyáron már egy ilyen alkalom volt. Mindemellett Békés Város Önkormányzata saját költségvetése terhére további két napon végeztetett a településen szúnyoggyérítést.

Tudjuk, hogy maradéktalanul nem lehet egy-egy alkalommal minden szúnyoglárvát elpusztítani, hiszen nem mindegy, hogy a levegőbe juttatott szer a lárvafejlődés mely szakaszában éri azt. Igyekszünk anyagi forrásaink és lehetőségeink figyelembe vételével minél több alkalommal szúnyoggyérítést végeztetni.

Az alpolgármester egyebek mellett hangsúlyozza, hogy a kis vízfelületeken fejlődő szúnyogok elleni hatékony védekezés, a szúnyogok szaporodásának megakadályozása érdekében a lakosság is tehet a saját otthonaikban. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!