Nagy sikere volt a Hello Summer partynak


A Békés-Dánfok Üdülőközpontban június 19-én rendezték meg az első Hello Summer party-t, amely a megújult strand nyitórendezvénye is volt. JÚLIUS 10-én lesz a második!

Programok tekintetében igen színes volt a paletta, hiszen minden korosztály megtalálta a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A kisebbek sorversenyeken vehettek részt ajándékokért, a felnőtteket vízi aerobik edzéssel és koktél kóstolóval várták a szervezők. A résztvevők bepillantást nyerhettek a légtorna fantasztikus világába a Sportolj Békés Megye Sport Egyesület jóvoltából és a bemutató után mindenkinek lehetősége nyílt kipróbálni magát ebben a sportágban. A jó hangulatért és a zenéért pedig egész nap Oszlács Norbert azaz Dj Oszi volt a felelős.

Általános tapasztalat, hogy az emberek a korlátozások enyhítésével vágynak a szabadba, közösségbe, illetve a rendezvényeken való részvételre, kikapcsolódásra. A védettségi kártya felmutatása nem elhanyagolható a hatályos jogszabályok szerint, ez eléggé megosztja a látogatókat. Azonban pozitívum, hogy a rendezvény látogatottságán ez nem annyira volt érezhető. A nyár további részében, viszont azokon a napokon, amikor nincsen rendezvény a strand területén,védettségi kártya nélkül is lehet látogatni a strand területét és kipróbálni megújult szolgáltatásainkat.

A nagy sikerre való tekintettel idéni nyáron 2 hasonló rendezvény kerül még megrendezésre a strand területén. Július 10-én a 2. Hello Summer esemény, amely keretein belül rendezik meg az I. Békés Megyei strandkézilabda fesztivált is. A rendezvény részletes programtervét hamarosan az Üdülőközpont honlapján a www.danfok.hu oldalon, illetve az Üdülő facebook oldalán olvashatják az érdeklődők.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!