Szegedis sikerek a Kodolányi János Egyetem pályázatán


A 2020/2021–es tanévben meghirdetett Diákkutatói és Kodolányi Ösztöndíj Programok - „Pályaorientáció és felkészülés az intelligens szakosodás szakmáira” benyújtott pályázaton három 9.A – s diákunk nyert, így Kodolányi-ösztöndíjban részesültek, amely az elismerés mellett 50. 000 forintos pénzjutalommal járt.
  • Kovács Rajmund
  • Medvegy Nóra Napsugár
  • Sipaki Ildikó
  • Néhány gondolat a nyertes pályázatokból - a teljesség igénye nélkül:

    Kovács Rajmund

    Rajmund 10 éves kézilabdás sikerei és folyamatosan kimagasló tanulmányi eredményei alapján nyerte el az ösztöndíjat. Jelenleg a Békési Férfi Kézilabda Club sportolója és diákunk egyben. „A gimnáziumban minden feltétel biztosított az élsportolók számára, mivel adott, hogy az élsport feltételezi a tehetséget. Fontosnak tartom, hogy a sportpályafutásom építése mellett a továbbtanulás se kerüljön háttérbe. A sport és a tanulás nem zárja ki egymást, sőt együtt erősítik a jellemet. Azonban ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célt, meg kell találni az utat, amely oda vezet. Eddig is nagyon sok segítséget kaptam, hogy ezt a kihívásokkal teli utat sikeresen járhassam. Mindent megteszek azért, hogy büszkén mondhassam: igen, ezt akartam és el is értem!”

    Medvegy Nóra Napsugár

    Nóri kitűnő és eredményes iskolai tanulmányai miatt, a Belencéres Néptáncegyüttes ifjúsági csoportjának néptáncosaként, a Prima Díjjal kitüntetett Békési Ifjúsági Fúvószenekar szaxofonon játszó zenekari tagjaként elért eredmények alapján nyerte el az ösztöndíjat. 2020-ban „Békési Városi Ifjúsági Díjas”. Szerepelt és szaxofonozott a Virtuózok című műsor két zsűrijének, Miklósa Erika operaénekesnőnek és Batta András zenetörténésznek a műsorában, a Partitúrában, Novák Péter rendezésében. „A zenélés nem csak egy hobbi számomra, a későbbiekben komolyan szeretnék a zenével foglalkozni mint tanár vagy mint előadóművész.”

     

    Sipaki Ildikó

    Ildikó oszlopos tagja a békéscsabai Aerofit Diáksport Egyesületnek. Ez a sport különböző ágakból tevődik össze, mint a torna, a ritmikus gimnasztika, az aerobic, az akrobatika és a különböző típusú táncok. Számos hazai és nemzetközi versenyen elért sikerei alapján nyerte el az ösztöndíjat. Sportolói karrierje mellett folyamatos kimagasló tanulmányi eredményt is nyújt. Elnyerte a MLTSZ Magyar Bajnokság egyéni második helyezését és a békéscsabai Táncfesztivál arany minősítését, csapatban pedig az Amita Dance Jam verseny első helyezését és a legtechnikásabb gyakorlat címet. „Biztos vagyok benne, hogy a sport egész életemben elkísér majd, így hosszútávon kilátásba helyezem az edzői pályát is.”

     

    Ezúton is gratulálok a sikeres pályázatokhoz a diákjaimnak, akikre nagyon büszke vagyok. Kívánom, hogy a jövőben is folytatódjon a sikeres sport-, zenei, ill. tánckarrierje mindannyiuknak, amihez kitarást kívánok!

    Gólyáné Zima Adrienn

    osztályfőnök

     


    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!