info@bekesmatrix.hu +36 (20) 9 351 683 bekesmatrix

Folyamatos a munka az M44-es Lakitelek - Tiszakürt szakaszon


Dankó Béla Békés és térsége országgyűlési képviselője videójában a munkálatokat mutatja be.
Az M44-es gyorsforgalmi út épülő Lakitelek-Tiszakürt szakaszán, a főpályán - a Tisza-híd környezetének kivételével - már végig aszfalt kötőréteg van, és már folyik a kopóréteg terítése. A 4515 jelű út 1,9 kilométeres tiszakürti bekötő szakasza az M44 feletti híddal együtt júliusban átadásra került, a forgalom már az új, átadott szakaszon közlekedik – erről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. adott tájékoztatást megkeresésemre.   A Tisza-hídnál az alépítményi munkálatok, felszerkezet építése, a mederhidat tartó vasbeton pilonok és a ferde kábelek fűzése és feszítése elkészültek. A mederhíd szegélyek alatti szigetelése, kiemelt szegélyek építés és pályalemez szigetelés több ütemben jelenleg is készül. Ezzel párhuzamosan a sókorrózió elleni védelem, illetve a pilonok festése is folyamatos a már elkészült vasbeton szerkezeteken. Kivitelezés alatt van még az árvízvédelmi töltések burkolása, pillérvédelem és meder partél védelem is, illetve a befejező munkákat is megkezdték, mint például a korlátok építését, az aszfaltozásokat, csapadékelveztő-rendszer és villamos energia-ellátás kiépítését. A szakaszon a Tisza hídon kívül 6 kisebb műtárgy is épül, melynek a befejező munkálatai (korlátépítés, rézsűburkolás, tereprendezés)zajlanak.   A Lakitelki Mérnökségi telepnél az iroda és a műhelyépület építése a befejeződött. A főépület használatba vételi engedélye 2020. december 21-én kiadásra került. A többi épület – sótáróló, hidegraktár, elemes tároló -, elkészült, a befejező munkálatok folynak. A telepen belüli közművezetékek, térburkolatok elkészültek. A telepet körbevevő kerítés építési munkái, tereprendezés növénytelepítés is elkészült, zajlik a telep műszaki átadási átvételi eljárás befejezése.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!