MEGYENAP 2021


Sajtótájékoztatót tartott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Szegedi Balázs alelnök, melynek témája a hatodik Megyenap volt.

A Békés Megyei Önkormányzat 2016 óta minden év szeptemberének első szombatján szervezi meg a megyei összetartozás napját, a Megyenapot. Ez idén sincs másként, a folytonosság jegyében ebben az évben is lesz Megyenap szeptember 4-én Békéscsabán, a Szent István téren, még akkor is, ha a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozások némiképp átírják az esemény forgatókönyvét.

A jogszabályi előírások szerint szabad téren korlátozások nélkül csak akkor tartható rendezvény, ha az ott résztvevők száma nem éri el az 500 főt. Abban az esetben, ha színpadot is állítanak, csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt a programokon, mert zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. Emiatt döntött úgy a megyei önkormányzat, hogy a Megyenap rendezvényei közül az előző évhez hasonlóan a kézműves vásár és kistermelői piac valósul meg, kiegészülve a katonai hagyományőrzők bemutatóival és a gyermekprogramokkal. A Megyenap így védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Már harmadik éve, hogy a Megyenap hetében ünnepi megyegyűlést is tartanak, ahol átadják legrangosabb elismeréseiket, a Békés megyéért és a Polgárokért kitüntetéseket, valamint az Elnöki elismeréseket, amiket a járvány miatt márciusban nem tudtak a kitüntetettek átvenni. Ezúttal Orosházán, az evangélikus templomban lesz az ünnepi megyegyűlés szeptember 2-án, csütörtökön.

A Megyenap programja reggel 9 órakor megnyitóval indul, melynek keretében a múlt évben és idén a Békés Megyei Értéktárba bekerült értékek felterjesztői és tulajdonosai vehetnek át díszoklevelet.

A megyenapi kézműves vásár és kistermelői piac ezúttal is sok-sok termékkel várja a vásározókat: nem maradhat el a kolbász, a sajt, a tészta, a méz, a szörp, a lekvár, a kézzel készült ékszerek, textil játékok, kiegészítők, és számtalan különlegesség. A résztvevő kézművesek száma jelenleg 55, de még folyamatosan fogadják a jelentkezőket. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai kiállítással, mesterség-bemutatókkal színesítik a programot.

Ebben az évben is bemutatkoznak a katonai hagyományőrzők, ezúttal öt csoport, akik öltözködési szokásaikkal, eszközeikkel, fegyverzetükkel, harcmodorukkal ismertetik meg az érdeklődőket. Mellettük megjelennek a mai kor egyenruhásai, a készenléti rendőrség, a TEK, a toborzóiroda és a határvadászok.

A gyermekeket kézműves foglalkoztató várja interaktív játékokkal, népi játszótérrel, kézműves próbával és meglepetésekkel. A Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal együttműködve megnyitja kapuit a Mesepékség is.

Egy korábbi pályázatnak köszönhetően a Békés Megyei Önkormányzat egy békéscsabai reklámügynökség segítségével kifejlesztett egy térhatású televíziós eszközt, melynek köszönhetően – bár faházakban nem tudnak a Békés Megyei Értéktár elemei bemutatkozni – látványos és meghökkentő módon tekinthetők meg a megyei értékek.

A megyei önkormányzat várja a látogatókat szeptember 4-én a békéscsabai főtéren, igyekeznek mindent megtenni azért, hogy mindenki jól érezze magát, és együtt fedezhessék fel Békés megye kincseit.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!