Környezetvédelmi tábor Békésen


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
Megjelent: 2021 Augusztus 25. ( Szerda ) 14:51
Módosítva: 2021 Augusztus 27. ( Péntek ) 09:17
Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége kétnapos Környezetvédelmi tábort szervezett 14 éven aluli gyermekek részére augusztus 23-24-én.

A rendezvényt Kálmán Tibor, Békés polgármestere nyitotta meg és köszöntötte a megjelent fiatalokat.

A megnyitót követően a bemutatkozás és ismerkedés következett, majd Lipták István, a BMPSZ Felügyelő Bizottság elnökének tolmácsolásában vidám környezetvédelmi előadást hallgathattak meg a gyerekek. Nánási László, a BKSZ Kft. ügyvezetője a környezetszennyezésről beszélt a gyermekeknek, aki olyan fontos kérdésekre adott válasz, mint például: „Mi a környezet eltartható képessége? Mi az ökológiai lábnyom? Miért rossz a bio akkumuláció?”

Vig-Diószegi Mariann vezetésével kreatív foglalkozás keretében játékos eszközöket készítettek újra hasznosítható anyagokból. Az első napot egy vidám hajós kirándulás zárta a Kettős-Körösön, ahol a táborozók a helyi vízivilággal ismerkedhettek meg.

A második nap már szorgos munkával telt, hiszen a csapat az Élővíz-csatorna partjának egy részét megtisztította az illegálisan lerakott, valamint a víz által partra sodort hulladáktól. Az akcióhoz Dankó Béla országgyűlési képviselő is csatlakozott.

- Nagyon örülök annak, hogy a fiatalok tudatosan fontosnak tartják a környezet védelmét, ezért is csatlakoztam a hulladékgyűjtő akciójukhoz – mondta a képviselő.

A délután a békési Puskaporos-tónál folytatódott, ahol Boltizár Ottó halbiológus tartott előadást a tó élővilágáról.

A fiatalok kreatív foglalkozással zárták a két napos tábort, amely során, rajzokon örökítették meg a legjobb pillanatokat. A záró értékelést követően minden résztvevő emléklapot kapott.

A tábort az OPSZ és az Agrárminisztérium támogatásával jött létre.

 

Tételek: 81 - 100 / 100 (5 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!