Áttervezve - Egy hajóban evezünk


A főszervező Békési Kajak- Kenu Club közleménye!

„Tisztelt Érdeklődők, Sporttársak!

Az „Egy hajóban evezünk” vízitúra Békés egyik jelentős sport és közösségi eseményévé nőtte ki magát az elmúlt évek során. Az idei túra szervezésekor a korábbiaknál jóval több szempont szerint kellett mérlegelnünk.

Az elhúzódó járványhelyzet nyomán a kajak-kenu versenynaptár is meglehetősen összetorlódott, így a szervezés során egyre nehezebb volt megfelelő időpontot találni a hagyományosan nagy érdeklődés mellett zajló rendezvényünkhöz.

Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy semmiképp nem szeretnénk, ha a túra jól megszokott hangulata és színvonala csorbulna, ezért az eseményt a jól megszokott időpontban, a szezon indításaként, tehát 2022 júniusában rendezzük meg.

A kényszerű, ám szükséges változtatás miatt elnézést kérünk. Ezúton is köszönjük az eddig jelentkezők érdeklődését és bíztatjuk a nevezést fontolgatókat is a túrán való részvételre.

Természetesen a Körös még jó pár hétig alkalmas színtere a kisebb léptékű családi, baráti vízitúráknak, így természetesen senkinek nem kell lemondania a „vadvízi hangulatról”.

Megértésüket köszönjük: A Szervezők.”


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!