Épül a város új óvodája.


Megjelent: 2021 Szeptember 2. ( Csütörtök ) 12:04
Módosítva: 2021 Szeptember 2. ( Csütörtök ) 14:18
A Békési Református Egyházközség új óvoda építését kezdte meg Békésen, a Fábián utcában. A beruházás állami támogatás mellett, az Országos Óvoda Program részeként 514 millió 680 ezer forintból valósul meg.

A sajtóeseményt Polgár Zoltán reformátos presbiter nyitotta meg.

 

Dankó Béla országgyűlési képviselő kiemelte, a kormány családtámogatási programja már érezteti hatását, mintegy másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma, kétharmaddal csökkent a válásoké és örvendetesen megnőtt a gyermekvállalási kedv is.

 

A kormányzat egyik feladata, hogy biztosítsa az infrastruktúrát, ezért bölcsőde, óvoda felújítási és építési programba kezdett. Református fenntartásban ez 49 új óvoda építését jelenti, ebből az egyik a békési beruházás.

 

Katona Gyula a Békési református gyülekezet vezető lelkésze elmondta, a református egyház 1992 óta vesz részt az oktatásban, ekkor kapta vissza a gimnáziumot, két évvel később vállalt szerepet az általános iskolai oktatásban, majd 2011-től Jantyik utcai óvoda került fenntartásuk alá, ezáltal komplex intézmény hozva létre a gimnáziumot alapító Szegedi Kis István nevével.

 

Katona Gyula köszönetet mondott a kormánynak, bízva benne, hogy az új óvoda 2022 szeptemberétől már fogadhat gyermekeket.

 

Mucsi András presbiter, iskolaügyi gondnok felidézte, idén már 470 éves lesz az intézmény, amely most a város legmodernebb óvodájával bővülhet. Zöld, forgalommentes biztonságos környezetben, 878 négyzetméteres épületben négy csoportszobát alakítanak ki a gyerekek számára. A Szegedi Kis István református intézmény óvodától az érettségiig kínál 12 éves oktatási lehetőséget Békésen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!