A Belencéres Néptáncegyüttes és utánpótlás csoportjainak műsora zárta a zenei napokat


A XLV. Békés-tarhosi Zenei Napok 2 hetes programsorozatának záró rendezvénye volt a teltház előtt megtartott gála, melyen a Belencéres Néptáncegyüttes tagjai és utánpótlás csoportjai mutatták be műsorukat. Az előadást megelőzően Tárnok Lászlóné, Békés város jegyzője mondott zárszót.

Az est során képzeletben bebarangolhattuk Kis- és Nagy-Magyarország tájegységeit, láthattunk magyarpalatkai, kalocsai, tyukodi, nyírségi, gömöri és mezőföldi táncokat, szászcsávási cigánytáncokat, valamint egy lebilincselő györgyfalvi legényest is.

A szólótáncok sorában dévaványai pásztortáncokat, inaktelki legényest, méhkeréki férfitáncokat, rábaközi seprűs és dust, valamint tótkomlósi marsot láthatott a közönség.

A táncosok minden mozdulatát az öttagú Talléros zenekar kísérte.

A színvonalas előadás az együttes művészeti vezetője: Okányi Mihály, a tánckarvezetők: Simonné Csapó Magdolna, valamint az utánpótlás neveléssel és tánckarok vezetésével foglalkozó Mahovicsné Ladányi Anita és Földesi Márton szakmai munkáját dicséri. Mellettük Szenteczki-Csipei JuditMahovics Tamás, valamint Hankó Tamás vettek részt a koreográfiák összeállításában.

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Csoóri Sándor Alap támogatását.

 

Tételek: 1 - 20 / 284 (15 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!