Az író-olvasó találkozó középpontjában a szerző legújabb műve, a „Mamikám” bemutatása állt, amely az irodalomkritikusok szerint is egyedinek számít témáját és narratíváját tekintve a magyar kortárs irodalomban.
A számos irodalmi díjjal kitüntetett író-költő a kötetlen beszélgetés során iskolánk 11. B osztályos tanulóinak kérésére megosztotta véleményét a kötelező olvasmányokkal és az iskolai irodalom oktatással kapcsolatban. Ezzel a témával a „Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom” című könyvében korábban részletesen foglalkozott.
Háy János 1960-ban született Vámosmikolán. Felsőfokú tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte, orosz-történelem szakon diplomázott. A tanári pályát néhány év tanítás után elhagyta, az 1990-es évek elejétől szerkesztőként, majd íróként és költőként tevékenykedett. Művei a legolvasottabb kortárs művek közé tartóznak, irodalmi munkássága iránti érdeklődést mutatja az is, hogy könyvei a városi könyvtárban csak előjegyzés után kölcsönözhetőek. Legismertebb művei a „Xanadu”, „A bogyósgyümölcskertész fia”, „Házasságon innen és túl” és „A cégvezető”