A népmese napja a Szegediben


A Szánthó Albert utcai épületben, a felső tagozat is köszöntötte a népmese napját. Beszámoló az iskolából:

 

2021. szeptember 30-án, csütörtökön a REFI Szánthó Albert utcai épületében, a felső tagozaton megünnepeltük a népmese napját.

Az iskola könyvtárában Vég Gábor intézményegység-vezető úr Benedek Elek meseíróra, mesegyűjtőre emlékezve, arra bátorította a jelenlévőket, hogy olvassanak minél több mesét, és ezen a szép ünnepi délelőttön bátran mutassák be mindazt, amivel készültek.

Túri Enikő tanárnő csoportja mesét adott elő, amit a 3. csoport (Zelenyánszki Gabriella tanárnő csoportja) tagjainak

A három kismalac című mese dramatizált felolvasása, majd két önálló meseolvasás követett.

Az óra hátralévő részében Földesi Magdolna tanárnő tanítványai egyéni és csoportos formában szórakoztatták a nagyérdeműt.

A közös mesélés után termeinkbe visszavonulva töltöttük ki azt a szövegértő feladatsort, amellyel az „ÖTÖSSZÜRETRE” lehetett nevezni.

Mi, tanárnők nem fukarkodtunk a jó eredményeket elérő tanulók jutalmazásával.

Igazi szüret volt! Ám, ezzel még nem volt vége az ünnepi alkalomnak.

Kindli János tanár úr jóvoltából a naphoz kapcsolódó rajzverseny legszebb alkotásait a folyósónk galériáján állítottuk ki, amit még most is bárki megcsodálhat.

Így telt az idei népmese ünnepünk.

Egy őszinte gyerekszájjal zárnánk sorainkat:

Tök jó volt ez a délelőtt!” J

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!