Ismét 10 tanulót támogatnak a reformátusok


A fenntartói jogok nagy részét gyakorló igazgatótanács ülésén október 6-án ismét kiírták a középiskolai ösztöndíj-pályázatot. Ennek keretében ismét 10 középiskolás kaphat évi 100 ezer forintos ösztöndíjat.

Mint már sok éve, idén is kiírta a fenntartó a középiskola ösztöndíjra szóló pályázatot, amelyet tavaly 12 tanuló nyert el. Az elbírálásnál a tanulmányi, közösségi, sportéleti és hitéleti teljesítmény élvez előnyt. A pályázatokat a helyi református középiskola 10-12. évfolyamos tanulói nyújthatják be november 3-ig. Az elbírálásra a novemberi igazgatótanácsi ülésen kerül majd sor. A legjobb befektetés a kiművelt emberfő, a református többlet a teljesítmény elismerésében is megnyilvánul – mondta az igazgatótanács ülésén Mucsi András iskolaügyi gondnok. Molnár Máté, az igazgatótanács elnöke közölte: a gazdasági bizottság döntése alapján 10, de ha sok jó pályázat van, akár 12 tanuló támogatására is lehetőség lesz. A 100 ezer forintos ösztöndíj jól jön mindenkinek, a különösen a végzősöknek.

 

 

 

Felhívás középiskolai ösztöndíjra

 

A Békési Református Egyházközség és a Szilágyi László Alapítvány felhívást tesz közé iskolánk 10-12. évfolyamos középiskolás tanulói felé

tanulmányi ösztöndíjra

Nevezési feltételek:

-         jó tanulmányi eredmény (4,0-tól)

-         közösségi munka

-         példás magatartás

Előnyt jelentenek a versenyeredmények, sportéletben való részvétel, hitéleti aktivitás.

A pályázók feladata egyoldalas (A4, Times New Roman, 12-es betűméret, másfeles sorköz) pályamunka készítése, amelyben a pályázó bemutatkozik, és alátámasztja, hogy az ösztöndíj elnyerésére méltó.

Kérjük, hogy a géppel írt pályamunkákat november 3-ig juttassák el a titkarsag@szkirg.hu email címre vagy személyesen a gimnázium titkárságára. A levél tárgyaként tüntessék fel: Ösztöndíj.

Az ösztöndíj összege a tanévre 100.000 (százezer) forint.

A pályázatokról az Igazgatótanács a novemberi ülésén dönt.

A pályázatból kizárja magát az, aki a városi középiskolai pályázaton is nyert.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!